Riport a 2002-es Esztendőről

Elmondta, nem azért jött, hogy összegezze önmagát, hanem szívesen beszélne azokról a furcsaságokról, amelyek Szlovákiában, ezen belül is azokon a tájakon történtek, amelyeken a szlovákiai magyarság él. Különösebb csalódás nem érte őt, mivel nem épített légvártervezeteket, nem kívánt csatlakozni sem katonai, sem geopolitikai csoportokhoz, függetlenként és pártsemlegesként vette vállára a világot január elsején.

Mondandója elején leszögezte, szeretné kettéválasztani a politikai-politikusi létet a földhözragadt, csak az eseményekkel sodródó civil élettől-léttől, alapvetően azért, hogy elhárítsa magáról a felelősséget, és kitérjen a felelősségre vonhatóság nyomasztó terhe alól. Éppen ebben az összefüggésben a népszámlálás eredménye nem hatott rá olyan sokkolóan, mint néhány járatlan szlovákiai emberre, egyrészt, mert pontosan tudta a várható eredményt, pedig semmiféle érdek nem fűzte ahhoz, hogy előrejelzéseiben árnyalt képet vetítsen az érdeklődők vásznaira. Mindössze annyit fűzött az eseményhez, hogy véleménye szerint a magyarság fogyása egy korábban indult folyamat részeredménye, amely a nemzettudat fokozatos elveszítése mellett egy nagyon tudatos, bár álcázott asszimilációs törekvés sikertörténete. Ha akarná, borítékolhatná is a 2001-es népszámlálás magyar vonatkozású végleges adatait, de nem akarja.

Megosztotta velünk azt az álláspontját is, hogy az európai uniós tagságra áhítozó Szlovákiának égető szüksége van néhány szlovákiai magyar politikusra, de abban a pillanatban, amint biztonságban érzi magát és kilábal a kényszerhelyzetből, kirekeszti a magyarokat a szlovákiai politikai léttér közvetlen irányításából. A 2002-es számú Esztendő felsorolta az összes idevonatkozó figyelmeztető jelet, de úgy vélte, közzétételükre még nem érett meg az idő, mert akiket közvetlenül érint, most látnák meg a fától az erdőt, mivel a szlovákiai magyar politikusok most egymás szemének a befogásával foglalatoskodnak.

Vendégünk mindezt a politikai öntisztulás folyamataként definiálta. Példát is említett, mégpedig a szlovákiai magyar színházi életből, mely szerint elődjeinek idején, valamikor 1969-ben és 1970-ben a „Hulljon a férgese!” jelszóval két társulat jött létre, s a közönségre bízták, döntse el, szakmailag melyik csapat az erősebb. A politika színterén az ilyen tagozódás, különösen ha szövődményes farkasvakság-járvány idején történik, súlyosabb következményeket is vonhat maga után.

Vendégem csúzra való hivatkozással átült a hintaszékbe, mert, mint mondta, az arra érdemes személyiségek jelentős hintába ültették a szlovákiai magyarságot, különös tekintettel a magyar parlament által elfogadott kedvezménytörvény kapcsán. Ennek a játéknak az Esztendő több változatát is említette, konkrétan a libikókát, melynek a másik oldalán nem ül senki, egy későbbi stádiumában pedig a mókuskereket, amelyben a Kis Antant játssza a kerék, a magyarság pedig a mókus szerepét. Vendégem azért furcsállta a helyzetet, mert fivére, a 2001-es Esztendő, már figyelmeztette a felelősöket, hogy kutyából nem lesz szalonna, vagy, hogy egyáltalán nem lesz szalonna, de a felelősök nem értették meg ezeket a burkolt üzeneteket. Később visszatért ahhoz a felvetéséhez, mely szerint egyre távolabb kerül egymástól a szlovákiai magyar politikai látszat és a szlovákiai magyar valóság, ami egyre inkább úgy tűnik, hogy független a nemzetpolitikai elvárásoktól, az országpolitikai elvárásokat szolgálja, s egy régebbi és más tájakon működő politológiai elváráshoz közelít, melynek lényege az lenne, hogy egy országban csupán egy nemzet él. Az Esztendő szerint a tévedés gyökerét valahol ott kellene keresni, ahol a nemzetiségi kérdést azáltal oldották meg, hogy kimondták, nem létezik nemzetiség.

Az Esztendő sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy az ő idejében a szlovákiai magyarság jelentős részének az életszínvonala nem emelkedett, inkább csökkent, s bizony olyan régiókat is megemlített, ahol a magyar lakosság helyzete siralmasnak mondható. Nem titkolta, hogy szorongva engedi át a teret öccsének, a 2003-as számú Esztendőnek, mert valószínűleg ő hozza meg azt az időszakot, amely időről időre megismétlődik a történelem folyamán, így nem példa nélküli, de azok számára, akik most élik a történelmet, ez az idő a mát jelenti. Reményét fejezte ki, hogy a Szlovákiában élő magyarság önbecsülése lényegesen fejlettebb szintű, mint az önsajnálata, s felülkerekedik azokon a gyötrelmeken, amelyek az anyagi és szellemi boldogulásának is az útját keresztezik, s önfeladás helyett pozitív gondolkodásmódról tesz tanúbizonyságot.

A vendég cigarettára gyújt, röstelkedve, hogy nem képes megszabadulni e káros szenvedélyétől, de mint mondta, ami neki még hátravan, azt szeretné kedve szerint eltölteni.

Füstölgés közben visszaemlékezett egy-egy súlyosabb tragédiára, a régiót sújtó árvizekre, szárazságra, amely mind-mind független tőle, de megmásíthatatlanul az ő nevéhez kötődik majd a történelemben. Szomorú volt mindazokért, akik 2002-ben haltak meg, de boldogan szólt mindenkiről, akik az ő idejében születtek. Aztán arról beszélt, mennyire szerette volna úgy átadni az időt az őt követőnek, hogy nem kell számot adnia sem háborúkról, sem ellenségeskedőkről, sem haragról, sem gyűlöletről. Azt kívánta, hogy bárcsak az öröm, a tolerancia és a derű szalagjait köthette volna az átadásra kerülő stafétabotra, de erre már nagy bizonyossággal soha nem lesz érkezése. Beteljesednek a próféták jövendölései – mondta –, de nem az eljövendő Messiással kapcsolatban, hanem abban az összefüggésben, hogy a szellem és a lélek terhére a vagyon és a pénz veszi át a hatalmat. Közelít a globalizációnak nevezett sokarcú fenomén, amely hatalmába keríti a gyengéket és ellehetetleníti mindazokat, akik ellenállást tanúsítanak.

A 2002-es számú Esztendő szája szegletében huncutkás mosoly jelent meg, mert tudta, hogy a mindenségen túl már elindult kisöccse, hogy a világ örök mozgásából átvegye tőle a következő esztendőnyi időszakot.