Régi izmusok fogságában

Az embernek, a politikát és a médiakörnyezetet figyelve, az az érzése támad, hogy a kormányzás és az emberek politikai beállítottsága szempontjából már legalább 100 éve nem fejlődtünk sehova. Mintha az emberiség létezése tisztán bináris lenne, mintha csak a „jobboldal” és a „baloldal” létezne.

Sokan vannak, akik több évtized propaganda után elhitték, hogy csak akkor leszünk igazán szabadok, ha földünk minden anyagi javát árucikké tesszük, mindent magánosítunk, és mindennemű szabályozás, illetve korlátozás nélkül fog egy „szabadpiac” az emberiség sorsáról és jövőjéről dönteni. Ezen személyek körében elterjedt az a vélemény, hogy az, aki szegény, az maga tehet róla, hisz miért nem megy dolgozni. Ha valaki felhívja rá a figyelmet, hogy egyre több személy van, aki teljes munkaidőben dolgozik, és annak ellenére szegény, pedig olyan munkát végez, ami létfontosságú a társadalom számára, arra csak legyintenek, hisz azok is maguk tehetnek róla, miért nem tanultak ki egy jobb szakmát, miért nem jártak egyetemre? És ha valaki felvilágosítja őket, hogy a dolgozó szegények zöme már olyan szegény családból származik, hogy nem tudták volna megengedni maguknak gyermekük taníttatását, valamint sokan a dolgozó szegények közül ki is tanultak egy szakmát, ami létfontosságú egy társadalom működéséhez (pl. tanárok, nővérek), mégsem képesek kilépni az örök szegénységből, akkor arra azt reagálják, hogy akkor többet kell spórolniuk, mert pénzüket biztos csak elherdálják felesleges luxuscikkekre. És ezzel indokolják azt is, hogy miért kell eltörölni mindennemű szociális programot, ami a szegényeket megsegíti. Mert az kommunizmus, szocializmus, hát hova jutnánk?!

A kemény neoliberális kapitalizmusnak a rajongói viszont épp annyira tudják, mi az a kommunizmus, mint azok a magukat kommunistának valló személyek, akik a sztálinizmust, maoizmust és az észak-koreai juche ideológiát ajnározzák, mert hiszen ezek az ideológiák csak jólétet hoztak, a Gulagok, munkatáborok, éhínségek és komoly emberjogi sértések csak a nyugati propagandában léteztek, Kínában, a Szovjetunióban és Észak-Koreában minden rendben van. Ha pedig ezeket a személyeket valaki megpróbálja felvilágosítani, hogy nem minden propaganda, ami nyugatról jön, és hogy igenis kemény diktatórikus rendszerek azok, ahol az embereket elnyomják, akkor nagyjából annyira fogadják el a kritikát, mint a kemény kapitalisták. Ha még aztán meghallják, hogy azok a rezsimek csak papíron kommunisták (a Szovjetunió esetében voltak) és valójában állami kapitalisták, mert a társadalom korántsem osztály nélküli, nem a munkások birtokolják a termelőeszközöket, és az állami apparatúra az emberi élet minden szemszögébe beleszól, akkor az teljesen kiveri náluk a biztosítékot.

Tegyük már túl magunkat ezeken az izmusokon! A több mint 100 év kapitalizmus és kvázi kommunizmus meggondolatlan iparosításával teljesen tönkretette bolygónkat. A kapitalizmus és kommunizmus fogalmak elvesztették értelmüket, mert nincs olyan ország a világon, amelyik a hagyományos definíciónak megfelelően alkalmazná a rendszert. Ha nálunk kapitalizmus lenne, szabadpiaccal, akkor nem mentenék meg a nyugati államok milliárdokkal pár évente azokat a bankokat és nagyvállalatokat, amelyek elspekulálták magukat. Ha pedig Kínában és Észak-Koreában kommunizmus lenne, akkor a munkások birtokolnák a termelőeszközöket, nem pedig az állam és rezsimközeli milliárdosok.

Az, hogy a politikusok a kommunizmus vagy kapitalizmus kifejezések mögé bújtatják el diktatórikus ambícióikat, hogy hatalmon maradhassanak, és közben tevékenységükkel szétverik a társadalmat és az ökoszisztémát, egoizmus és idiotizmus. De ha nem akarjuk, hogy minket is ez jellemezzen, akkor ki kell törnünk a régi izmusok fogságából, és más izmusokra kell fókuszálnunk: a humanizmusra és az environmentalizmusra.