Rambo nem olvas Horatiust

Hamarosan ismét Szlovákiába látogat Tibet vallási vezetője, a dalai láma. Szlovákia kormánya most sem tartja fontosnak (ahogy 2009-ben, a vallási vezető akkori látogatásakor sem tartotta fontosnak), hogy valamelyik tagja hivatalosan is fogadja, találkozzon vele (pontosabban ismét fontosnak tartja, hogy ne fogadja). Andrej Kiska köztársasági elnök ugyan találkozik vele, de ugye ő nem a kormány tagja, és nyilván nem is a kormány tanácsára tesz ilyet. Persze egyszerű a képlet: Kína fontos kereskedelmi partner, a kínai vezetők pedig nem szeretik, ha valaki hivatalosan fogadja a tibetiek egykori politikai, jelenleg már csak vallási vezetőjét, a dalai lámát. Szóval ha valaki fogadja őt, az jelzésértékű Kína számára, mivel Tibetet Kína megszállta a 20-ik század közepén, azóta pedig mindent elkövet, hogy ez így is maradjon. (Mellesleg nemcsak a tibetiekkel, hanem az ujgurokkal is ezt teszi, meg a mongolokkal, de ez mind külön történet.)

Szlovákia fiatal ország, egy nagy, többnemzetiségű országból, az egykori Magyarországból, később Csehszlovákiából szakadt ki, így politikai vezetőinek (köztük például Robert Fico jelenlegi miniszterelnöknek) nagyon fontos, hogy az ország és a szlovákok szuverenitását, önállóságát hangsúlyozza, kultiválja. Ezt beszédeiben előszeretettel illusztrálja történelmi példákkal. Mindezekből azt gondolhatnánk, hogy egy fiatal állam vezetője szimpátiát mutat (vagy legalább érez) olyan nemzetek irányába, amelyeknek még nem adatott, vagy már adatik meg, hogy önálló államban teljesedhessenek ki. Ehelyett ez a mi vezetőnk leginkább olyan országok irányába deklarál szimpátiát, amelyek a soknemzetiségű országuk részét képező nemzetek beolvasztásán fáradoznak, vagyis azt teszik, amiért a szlovákok annyira átkozzák az egykori Magyarországot (helyenként joggal). Az említett államok külön bája, hogy ezen felül egyéb, szomszédos országoktól próbálnak etnikai érvek alapján (is) területeket szerezni (Krím Oroszországhoz csatolása). Tehát van itt ellentmondás bőven, de hát a nőnapokon és sznf-megemlékezéseken könnyező tömegek jól elvannak a könnyeikkel, nem kell őket összezavarni.

A dalai láma ignorálása jól illusztrálja Robert Fico erkölcsi profilját, üzenetét is. Fico ugyanis soha nem igyekezett gondolkodó embernek beállítani magát, ehelyett inkább a megoldó ember szerepét választotta. Soha nem próbált megosztani velünk semmi szimpatikusat, amit konkrétan ő gondol a világról, benne az emberről (ezért nem is tudjuk elképzelni, hogy a dalai lámával miről beszélgetne – valószínűleg naplopó világcsavargónak tartja). Konkrét problémákkal foglalkozó, konkrét eredményeket felmutatni igyekvő politikus szerepe az övé, az ünnepi meghatódás eszköztárának megválasztásánál pedig biztosra megy: a könnyen emészthető, kétes hitelű nemzeti pátosz (Szvatopluk-kultusz, kommunista nosztalgia, nőnap) többeknél és könnyebben betalál. Ő a mi legkeményebb politikai akcióhősünk, nem is várjuk tőle, hogy más legyen. Hiszen Rambo nem olvas Horatiust.