Ráfáznak

Az Európai Unió próbál várhatóan közvetíteni az orosz–ukrán gázvitában, amely a két szomszéd közötti komoly konfliktusból európaivá szélesedett. Mivel Ukrajna nem volt hajlandó sem megfizetni a 230 dolláros árat ezer köbméterenként, sem feladni az ukrán gázvezetékek feletti ellenőrzést, a Gazprom monopólium ígérete szerint január 1-jétől elzárta a csapot. Tegnap a közép-európai országok, továbbá Olaszország és Németország gázvezetékeiben mértek jelentős csökkenést. Az orosz Gazprom rögtön 120 millió köbméter ellopásával vádolta meg az ukrán Naftogazt. Az ukránok pedig azzal védekeznek, hogy 15%-a az ukrán vezetékekben lévő (orosz) gáznak akkor is jár, ha nincs érvényben lévő szerződés.

Ahogy már az Új Szó hasábjain is volt erről szó, a Gazprom új árpolitikáját teljes mértékben legitimizálja az orosz politikai vezetés. Pontosabban az új gázárak szerves része az orosz külpolitikának, amely már – nem is titkoltan – Oroszország nagyhatalmi státusából indul ki. Ennek a politikának egyfajta szimbolikus nyitánya, hogy Moszkva az új évtől vette át a világ legfejlettebb államait tömörítő G8 elnöki szerepét. A Gazprom tavaly fokozatosan magasabb gázszámlában egyezett meg a balti országokkal (Észtország, Lettország és Litvánia az eredeti 85–90 dollár helyett 120–125 dollárt fizet) és a kaukázusi köztársaságokkal (Grúzia 60 helyett 110, Örményország 54 helyett 110). Egyedül Belarusz kapja az eddigi gázszámlát, de ott viszont az elnökválasztásokra készülő Lukasenkót végre sikerült sarokba szorítania Putyinnak, és a Beltranszgazt már egy vegyes társaság ellenőrzi. Az oroszok ott már a spájzban vannak.

Nem sikerült viszont megegyezni sem Ukrajnával (50 helyett 230 dollár), sem Moldovával (80 helyett 160 dollár). Mind a két országban elutasították a szerintük politikai nyomásgyakorlásból kiszámított új és rendkívül magas gázárat. Ami a fő, mindkét ország elutasította, hogy a gázvezetékek ellenőrzését a Belaruszhoz hasonló vegyes bizottságok vegyék át. A politikai okok mellett a Gazpromnak minden gazdasági oka megvan arra, hogy megpróbálja elérni a volt szovjet területeken áthaladó gázvezetékek ellenőrzését. A magas gázszámla része ugyanis sok esetben, például pontosan Ukrajnában, a magas tranzitár. Mivel a Gazprom három gázmezője közül egy már alaposan kimerült, az orosz cég létérdeke a tranzitdíj leverése.

Mivel a Gazprom érdeke Oroszország érdeke, a célért semmi sem drága. Pedig erre a konfliktusra mind a két szomszéd és mi tagadás, velük együtt egész Európa is alaposan ráfázhat. Ukrajna felelőssége a gáz elillanásában vitathatatlan, és nem tesz jót az ország európai imázsának. A nyugati sajtó pedig már napok óta összeköti a gázkonfliktust az orosz demokrácia hanyatlásával. A teljesen energiaimportra szoruló EU pedig remélhetőleg újragondolja az eddigi stratégiáját, és több alternatívát próbál majd találni az orosz gáz mellett.