Racionális stratégia

hacker k

A szankciókba nehéz a világpiaci árat betervezni, de nem lehetetlen.

A magát „Iszlám Állam” néven hirdető közel-keleti terrorista csoportra biztosan emlékszik mindenki. Daesh vagy ISIS, a részben az egykori iraki Szaddám-elit és a hozzájuk csapódó fundamentalisták, illetve idegen milíciák évekig vívták csatájukat a Közel-Keleten. Miközben a harcok csúcsán talán 50 ezer toyotás fegyveres állt szemben a Nyugat által támogatott más csoportokkal, ennél sokkal nagyobb számok is forogtak: a kereskedelemben.

Évek alatt vált világossá, hogy egyes szomszéd országok nem állították le az olajkereskedelmet a szíriai és iraki mezőkkel, még akkor sem, amikor azok épp gazdát cseréltek és az ISIS-hez jutottak. Nehéz megbecsülni a feketepiaci kereskedelmet, de egyes feltételezések szerint napi egymillió dollárt is beszedhettek a Daesh-vezetők. Ez azért nem kevés pénz egy elemi eszközökkel felszerelt, néhány tízezer fős sivatagi sereg finanszírozására.

Hasonlóan, Oroszország költségvetése többletet mutat a háború ötödik hónapjában. A megugrott energiaárak mellett a kevesebb eladott mennyiség is hasznot termel Moszkvának. A szankciókba nehéz a világpiaci árat beletervezni, de azért valljuk be, nem lehetetlen. Mostanra alighanem úgy is kerül európai országokba orosz olaj, hogy azokat indiai kereskedők nyomott áron felvásárolják az oroszoktól, majd továbbértékesítik nyugatra.

Az orosz költségvetés hagyományosan legnagyobb bevétele az energiahordozók exportjából fakad. Tehát a politikai szándék, hogy ezen a legkitettebb ponton kell nyomást gyakorolni az oroszokra, racionális stratégia. Hogy ezt szankció, büntetővám, a kitermeléshez szükséges eszközök exporttilalma, befektetési tilalom, szabotázs vagy más érheti el, erről újra fellángolt a vita.

Nemcsak a demokráciákban aggódnak a politikusok, hogy a magas infláció, élelmiszerár és energiaár aláássa a népszerűségüket. Ezek klasszikusan azok a mutatók, amelyek miatt az autokráciák és diktatúrák is aggódnak. Így Indiától Iránig, Afrikától Ázsiáig napi politikai kérdés lett az oroszokkal való kereskedelemből, amelyet Washington igyekszik stratégiai szövetségesi szintre emelni, nem mindig sikeresen, hiszen nehéz alternatívát ajánlani a következő hónapra.

Az unió fejlett ipara és anyagi helyzete még csak-csak megengedi, hogy a zöld átállással kecsegtesse magát középtávon, de a világ számos országában ez még kevésbé elérhető alternatíva. A népességnövekedés, a globalizáció aranyévei alatt megszokott életszínvonal egyelőre nem sok opciót ad a politikának, miközben most lesz szükség igazán azokra a döntéshozókra, akik a stratégiai víziót is fel merik vállalni, a rövid távon kevésbé népszerű vagy látványos döntéseket is meg merik hozni.

Moszkvával szemben számos front létezik már a Krím elfoglalása óta. Információs fronton, kibertérben, kereskedelemben, régiók destabilizációjában. Az ukrán frontot Moszkva nyitotta meg, de ez nem jelenti azt, hogy egyéb frontokon nem fokozható a nyomás Oroszországon. Hogyan lehet az orosz kasszát leszívni? Milyen intézkedésekbe kell belesodorni az államot, hogy kénytelen legyen másra költeni?

Láttuk, hogy vonatváltókat is át tudtak állítani a szövetségeseket támogató hackerek, amikor lassítani kellett az orosz front utánpótlását. Rengeteg eszköz van, az egész spektrumot végig kell nézni és felmérni, mely pontokon van a legnagyobb költség az orosz oldalon a legkisebb veszteség mellett a szövetségesi oldalon.

Ez nem katonai tervezői feladat, mert itt a gazdaságtól a társadalmon át a politikáig kell összevetni a hatásokat. Ha valamit megkövetel a 21. század, az éppen az, hogy egyre több ilyen horizontális döntéselőkészítő központ működjön, amely nem egy-egy szűk területet lát, hanem képes azok egymásra hatását is értelmezni és megjósolni. Ahogy a legtöbb korábbi háborút, ezt is az okos emberek jó döntései fogják eldönteni, a harcmezőkön pedig csak elszenvedni lehet a jó vagy a rossz döntéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?