R. K. szereti D. K.-t

<p>Robert Kaliňák belügyminiszter folyamatos toxikus kisugárzásának vannak kitéve az alkalmazottai. Két hete a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) főnökét szennyezte be, múlt héten az országos rendőrfőkapitányt.</p>

A parlament összeférhetetlenségi bizottsága törvény adta jogával élve azt kérte a NAKA főnökétől, küldje el a bizottságnak a B.A. Haus cég tulajdonosi hátterével és Robert Kaliňákkal kapcsolatban a rendelkezésére álló dokumentumokat.

A NAKA főnöke, Peter Hraško a dokumentumokat nem küldte el, bár eleinte úgy tett, mintha a kérés teljesítésének semmilyen akadálya nem lenne. A bizottság ellenzéki képviselői ezután természetesen kijelentették, hogy a NAKA Kaliňák gatyamadzagján lóg. Ha Kaliňák most ellenzéki képviselő lenne, ő is ugyanezt mondta volna, csak sokkal hangosabban.

Múlt héten lemondott a Gorilla-ügyet vizsgáló nyomozócsoport főnöke és kilépett a rendőrségtől is, nyilatkozata szerint a „munkáját és közvetve a nyomozás eredményét befolyásoló személyek” miatt. Ezután pedig Tibor Gašpar rendőrfőkapitány bohócot csinált magából.

Gajdoš menten kijelentette, hogy a nyomozó csupán távozásának valódi okait takargatja és „a felelősség elől menekül”, amiért még sehol se tart a nyomozás. Erre Kaliňák belügyminiszter is tüstént reagált: „A nyomozócsoport vezetője zsákutcába vitte a nyomozást, fogalma sem volt, hogyan tovább, ezért úgy döntött, hogy távozik”. Persze Robert Fico kormányfő is csatlakozott: „Ha valaki nem vállalja a felelősséget és megfutamodik, akkor jobb, ha hallgat”.

Csakhogy pár nap múlva a rendőrfőkapitány visszakozott. Ugyanis állítólag találkozott Gajdoš nyomozóval, két órán át beszélgettek, nagyon konstruktív beszélgetés volt, és Gašpar arra jutott, „semmi okunk azt állítani, hogy a nyomozó valami elől menekül”.

Mielőtt a rendőrfőkapitány kijelentené a beosztottjáról, hogy a felelősség elől menekül, talán illene vele személyesen beszélnie, hogy aztán ne kelljen visszavonnia korábbi kínos kijelentését.

Amikor Marek Gajdoš közölte, hogy valaki befolyásolja a munkáját és a nyomozás eredményét, világos volt, hogy az a „valaki” az illetékes speciális ügyész, Dušan Kováčik.

A Smer elnöke és összes alelnöke, beleértve Kaliňákot, most azt hajtogatja, hogy a nyilvánosságot részletekbe menően tájékoztatni kell arról, hol tart a Gorilla-ügy kivizsgálása. Közben meg Kaliňák belügyminiszterként mindent megtett azért, hogy a nyilvánosság ne kaphasson információt Marek Gajdoštól arról, hogy a speciális ügyész hogyan és mivel befolyásolta a nyomozás eredményét. Az ok a napnál is világosabb.

Speciel Dušan Kováčik ügyészen múlik, hogy mi lesz a sorsa azoknak az ügyeknek, amelyekben a belügyminiszter érintett: a Bašternák-ügynek, valamint a Kaliňák és Bašternák üzleti kapcsolatait vizsgáló nyomozásnak.

Amikor Kaliňák kijelenti, hogy „Kováčik mindig a törvények szerint járt el”, akkor nemcsak őt védi, hanem elsősorban saját magát.

A szerző a Trend hetilap kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?