Pusztuló mikrovilág

Gizi mama nyolcvanhét tavasz terhével sepergeti a nyolcvannyolcadik hulló szirmait. Szent György nap felé jár az idő, a szilvák már elengedték a fehér kis gyűrött nászi keszkenőiket a szélbe, a búzával érő körtén még vígan zsongnak a méhek. Már csak a szomszédéi. Ahogy az öreg elment, az vette át őket. Gizi néne seper, egyet biccen, egyet legyint, semmire se jó már ez az öreg kéz, tegnap már babot ültetni se tudott vele, Irmának szólt, a szomszédasszonynak, jönne már át befejezni azt a húsz bokrot, amibe belefogott. A csűr mellett a leomlott gerendák, cserepek, lécek tüskéi közül kivillan a múlt. Az öreg gondosan eldugott szekerének szúette maradékai. Még ötvenkettőbe felrakta, hogy be ne vigyék azt is a közösbe. Ott is maradt. Egy faragott ágy fejtámlája. Abba halt meg a mámi, az anyós. Kidobni nem akarták, majd most hát megeszi a tűz, ha lesz, aki megrakja azt is. A régi tekenő hosszában kettéhasadva. Kinek kéne már így, pedig de sok jó kolbászt megkavartak abba valamikor. A kenyérsütő lapátja is ott mered égnek, mellette az ágas, ami a vásznat tartotta a kelő tészta felett. Lim-lom, mint az egész élet. A háborúból hazahozott vastag köpeny, avval járt ki a marhát terelni az öreg. Be szép is volt! Elővette a kürtöt, az még máig az almáriumban van, belefújt, aztán ment végig a falun, nyílottak a kapuk, bőgött a sok marha, kolomp, csengő, gyerekzsivaj kísérte ki a csordát Szent György napján, ki a tágas szép mezőre, az Ipoly mellé, meg fel a Kovács-hegy felé, az erdő alá, a szálas, szép, fenti rétekre. Tán ha nyolc tehén van azóta a faluban. Volt úgy, hogy egy se volt. Megnyúzta a sors ezt a vidéket is, de nagyon. A régi kőfejtőnél pattanna már az akác, a vadszilvák sora fehér párta a temető felé. Tán már gomba is van, az a jó földszagú, apró, kis szentgyörgy gomba, amiből friss petrezselyemmel szagosított finom kis leveskét lehetne főzni. De nem hoz már olyat senki. Gizi néne egyet biccen, egyet seper, aztán leteszi a seprőt. Megjött a tízes busz, kiballag hát a kapuba, mert a postást nézi. Pénzes nap van. Villanyt kell fizetni. Ősz hajára glóriát rajzol a tavaszi napfény.