Proszit!

Rövidke újsághír: rosszabbul élünk, havonta romlik a helyzet. Tudjuk, a saját bőrünkön érezzük, ha meg valaki nem érezné, olvasson, a sajtóban erről szólnak szinte naponta statisztikai adatok, kommentárok, jegyzetek, elemzések tucatjai, legfeljebb a számok változnak, tömeges méretekben általában lefelé. Októberben például 1400 ember közül 32 százalék mondta csak, hogy félre tud tenni a család bevételeiből, ez 5 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban. 27 százalék kénytelen volt kölcsönt felvenni, hogy létezhessen valahogy, a megkérdezettek 40 százaléka fizetéstől fizetésig tengődik. Ennek nem mond ellent, amiről egy másik hír tudósít, s ami egyébiránt szintén köztudott, hogy egyre több 18 éven aluli fiatal, köztük gyermek fogyaszt alkoholt, magyarán, iszik. Nemcsak ujjnyi pezsgőt anyuka vagy apuka születésnapján. Az egyik pozsonyi alkoholszanatórium vezetője szerint évente mintegy 200 új fiatal alkoholista kerül hozzájuk. Enyhítendő eme szomorú helyzeten, vagy hogy még idejében elriasszák az alkohol iránti vonzalmat érző ifjú lelkeket a sörtől, bortól, pálinkától, hirtelen haláltól, nyílt napot hirdettek éppen mára. Hogy kik látogatnak el a szanatóriumba, mennyire hasznos egy ilyen nap, melyen kigyógyult alkoholistákkal is találkozhatnak az érdeklődők, fogalmam nincs, de Józsi bácsi sokat mesélhetne. Még a múlt rendszerben történt, hogy háromszor utalták be elvonókúrára, és mindháromszor hosszabb időre, valahová a hegyekbe. Azt mondja, soha olyan jó élete nem volt, mint abban az intézetben. Még nője is akadt, a női osztályról, az a borovicskát szerette. Amikor hazaengedték őket látogatóba, mindig egy-egy üveg pálinkával tértek vissza, ahogy a „bajtársaik“ is, és olyankor az első útjuk nem az intézetbe vezetett, hanem az erdőbe, ahol málnabokor alatt meghúzódó kis sziklabarlangba helyezték el a papramorgót. Idilli kiskocsma, ahány kimenő, annyiszor egy feles, vagy kettő. Erdei gyümölcsöt csipkedhettek közben. Ha rendeztek akkoriban nyílt napot abban az alkoholszanatóriumban, alighanem a legabsztinensebb absztinens is ott maradt. Hogy leszokott-e Józsi bácsi az alkoholról? Nem, csak kevesebbet iszik, és nagyon szeret dolgozni. Pontosabban, szeretne, fiatalabb sorstársaival együtt, de hát alkalmi munka is alig akad. Pedig egy hegyet elhordanának. Vagy puszta kézzel fognának ki hárommázsás cápát, mint Sigurdur Petursson, csakhogy errefelé másféle cápák járnak Gyümölcsoltó Boldogasszony képében tetszelegve. Tenger híján a politika, a közélet mélyvizeiben, persze. Velük az izlandi hajóskapitány is nehezen birkózna meg. Talán egy vodkaivó bajnokságból kijöhetne győztesen, és bele sem halna, amiként az a volgodonszki ember, aki negyven perc alatt másfél liter vodkát engedett le a torkán, de mi értelme volna egy ilyen versenynek, annyi, mint egy alkoholszanatóriumban szervezett nyílt napnak. Olvasom még ebben a hírben, hogy minden hetedik orosz alkoholista. Nálunk a fél falu – mondja Józsi bácsi. De az életszínvonal-mutatókat nem ők rontják – ezt már én teszem hozzá. Legalábbis nem a kocsmaasztalnál kezdődik az össztársadalmi romlás. Ott magántragédiák szoktak kezdődni. Nem feltétlenül az egyén hibájából.