Šutaj Eštok: Folytatódik a tárgyalás az egészségügyi dolgozókkal

Matúš Šutaj Eštok

Folytatódik a tárgyalás az egészségügyi dolgozókkal – jelentette ki Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas elnöke, aki maga is részt vett a találkozón. „Szakmai szinten folynak a megbeszélések, ismertettük a megoldási javaslatainkat, és remélem, hogy végül megegyezünk” – mondta Šutaj Eštok.

Hozzátette, hogy kompromisszumot javasoltak a bérek valorizálásának csökkentésével kapcsolatban. „Akiknek alacsonyabb a bére, azok 6%-os valorizálásra számíthatnak, és akiknek akár 5000 euró körül van a fizetése, 3%-ra, ez 2025-ben lenne érvényes. 2026-ban visszatérnénk az automatikus valorizáláshoz” – magyarázta.

Leszögezte, a jelenlegi helyzetben az orvosoknak is el kell fogadniuk azt a tényt, hogy a konszolidáció mindenkit érint, másrészt a kompromisszumos javaslatot jónak tartja. „Nincs benne semmi, amit ne lehetne elfogadni” – tette hozzá.

Šutaj Eštok elmondta, Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter szerdán terjeszti a koalíciós tanács elé a javaslatait. „Megvitatjuk, mikor kerülhet a kormány el” – mondta, és megerősítette, hogy Dolinková élvezi a Hlas bizalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?