Tomáš és Raši is visszautasítja, hogy a Hlas Huliakékkal üzletel

Erik Tomáš

Erik Tomáš és Richard Raši, a Hlas két alelnöke visszautasította, hogy pártjuk Rudolf Huliakkal, illetve a Nemzeti Koalíció (Národná koalícia) három tagjával kötött politikai üzletet, akik a parlamentben az SNS-frakció tagjai. Raši leszögezte, a Hlasnak nincs szüksége arra, hogy bárkit „megvásároljon”. Tomáš hozzátette, a lényeg, hogy ezek a képviselők továbbra is támogatják a kormányprogram megvalósítását.

„Számunkra és a koalíció számára is az a kulcsfontosságú, hogy mindhárman leszögezték, betartják a koalíciós szerződést és a kormányprogramot. Ez pontosan az, amit a Hlas elejétől fogva szorgalmaz” – jelentette ki a kormány ülése előtt Erik Tomáš munkaügyi miniszter. Azt visszautasította, hogy a Hlas tárgyalt a három képviselővel.

A Hlas nem vásárolta meg Huliakot, szögezte le Richard Raši beruházási miniszter is. „Nincs szükségünk arra, hogy bárkit megvásároljunk, eszünkbe se jutna” – mondta újságíróknak, és a koalíción belüli jó viszonyokra hivatkozott. Megerősítette, hogy még mindig nem ő a Hlas hivatalos jelöltje a házelnöki posztra, de a lényeg, hogy a poszt a pártjáé. Fontosabbnak tartja, hogy működjön a kormány és teljesítse a programját.

Huliak a parlamenten kívüli Nemzeti Koalíció/Független Jelöltek elnöke, és az SNS-frakció nevének kiegészítését javasolta a saját pártja nevével. Indoklása szerint ő, valamint Ivan Ševčík és Pavel Ľupták a Nemzeti Koalíció tagjaként a saját lépéseikért felelősek, illetve viselik értük a következményeket, függetlenül az SNS-től. Leszögezték, hogy továbbra is támogatják a kormánykoalíciót és tiszteletben tartják a koalíciós szerződést, illetve a Hlas jelöltjét is a házelnöki posztra. Andrej Danko, az SNS elnöke szerint Huliak árulást követett el, az SNS-frakció nevét pedig nem változtatják meg. Úgy véli, Huliak megállapodott a Hlasszal a házelnök megválasztásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?