Politikamentes adókulcs

Sokan tamáskodtak 2000 tájékán, mikor a vállalati jövedelemadó tarifáját 40-ről 29 százalékra csökkentették. Főképp az ellenzék hangoztatta: a nagyarányú adócsökkentés következtében jócskán megcsappanhat az állami költségvetés bevétele. Az adócsökkentés mellett kardoskodók legfőbb érve az volt és ma is az, hogy a kisebb adókulcsnak köszönhetően a cégek több pénzt fordíthatnak vállalatfejlesztésre, annak minden pozitívumával.

A statisztika szerint az idő – és a beszedett adó összege – az adócsökkentést szorgalmazók érveit igazolta. Ha nem is kizárólag, de nyilvánvalóan a csökkentett adókulcsnak is köszönhető, hogy az utóbbi években egyre több a nyereséget kimutató cég. Sőt, míg korábban a veszteséges cégek voltak számfölényben, 2001-re már a nyereségesekből volt több. Ivan Mikloš pénzügyminiszter szerint hasonló fejlődés várható a 2002-es évi adóbefizetéseket illetően is, jóllehet a jogi személyek további 4 százalékkal kisebb adókulcs szerint fizetik a jövedelemadót. Tehát mivel több a nyereséges vállalat, az állam ilyen jogcímen szerzett adóbevételei nem csökkentek. Az állami költségvetés emiatt nem került veszélybe.

Az adócsökkentés hatásai minden jel szerint jótékonyan hatnak a vállalkozói szférára, jóllehet a járulékterhek összessége még mindig egészségtelenül magas. Az adóreform ilyen irányú folytatásának, vagyis az adókulcsok 15-20 százalék közé történő tervezett leszorításának ellenzői továbbra is az állami bevételek drasztikus csökkentésétől tartanak, annak ellenére, hogy az eddigi adócsökkentések egyértelműen rácáfoltak az ilyen pesszimista várakozásokra. Persze, az adócsökkentésnek nyilvánvalóan megvan az a határa, amelyet ésszerűtlenség lenne túllépni. Ezt a határt három év múlva már szigorúan a költségvetés „Maastricht” által megengedett hiánya szabja majd meg. Emiatt is várható, hogy az adóreform folytatásának lehetséges megoldásai valószínűleg még gyakran képezik heves vita tárgyát. Jó lenne azonban, ha ezek a viták már nélkülöznék a politikai indíttatású, populista kezdeményezéseket és ellenérveket, és szigorúan csak szakmai érvek ütköznének, nem pedig „az én adópolitikám, a te adópolitikád” szemlélet. Valószínűleg mindenki jobban járna: az állam is, a vállalkozó is, de az állampolgár is. Az az állampolgár, aki ilyen vagy olyan okból kénytelen „élvezni” az állam szociális gondoskodását. Magyarán: az adópolitikai döntések meghozatalakor már nem az lesz a kérdések kérdése, hogy legyen-e adóreform, hanem az, hogy tiszta, egyértelmű szabályokkal az állam elérje: javuljon az adófizetői morál, és nem utolsósorban ennek köszönhetően a lehető legkiegyensúlyozottabb legyen a mindenkori állami költségvetés.