Politikai alku

A parlament ma újra nekifut az alkotmánybírójelölt-választásnak. Habár még az sem biztos, hogy nyilvános vagy titkos szavazás lesz, azt pedig még sejteni sem lehet, hogy megválasztanak-e akár egyetlen jelöltet is, a keddi, első választási fordulónak is bőven vannak tanulságai. 

A legfontosabb, hogy látszik, Robert Fico egyre több politikai játszmában marad alul. Egy éve, mióta elvesztette a kormányfői posztot, egyre kisebb a befolyása. 

Bár pártjában és így a koalícióban még van szava, de a jelöltválasztás kapcsán különösen megalázó helyzetbe lavírozta magát. 

Keddi nyilatkozatában – a jelöltségről való lemondása előtt – erősíteni próbálta pozícióját azzal, hogy ő csak az Alkotmánybíróság elnöki posztját vállalta volna, „egyszerű” alkotmánybíró nem akar lenni. Majd hozzátette, hogy ez politikai alku eredménye lehetett volna, de azt is kijelentette, hogy ilyen alku nem született sem a parlamentben, sem a parlament és a köztársasági elnök között. Összefoglalva tehát felállt az ugrótorony legmagasabb szintjére, miközben a medencében nem volt víz, és levetette magát, bízva abban, hogy feltöltik vízzel, míg leér, és lesznek búvárok is, akik kihúzzák a vízből, mert úszni sem tud. A helyzet azt mutatja, hogy Fico már szinte mindent kész lenne vállalni, hogy megfelelő „nyugdíjas politikusi állást” szerezzen magának. 

Az Alkotmánybíróság elnöki posztja azonban nem ilyen, ha egyáltalán van megfelelő „nyugdíjas politikusi állás”. És Fico hiába állítja, hogy van még több lehetőség, lehet tárgyalni, vagy meg lehet hosszabbítani a jelenlegi alkotmánybírók mandátumát. Ha a Smer legalább egy kicsit magán akarja még tartani a jogállamiság mázát, akkor nem teheti meg legerősebb kormány- és parlamenti pártként, hogy nem teszi lehetővé legalább annyi alkotmánybíró-jelölt megválasztását, amennyivel az Alkotmánybíróság még működőképes marad.

Ez a helyzet felelősség, de egyben lehetőség is a Hídnak, még akár azon az áron is, hogy a Smer felmondja a koalíciós szerződést, ahogyan azzal Fico fenyegetőzött. Felelősség, hiszen nem mindegy, hogy lesz-e működő Alkotmánybírósága az országnak, és kik lesznek a tagjai, de lehetőség is, hogy a Híd – ha ez még lehetséges – leszakadjon az egyre vállalhatatlanabb Smerről és az SNS-ről. 

Ezt segítheti azonban Fico kirohanása, aki Bugárt már az ellenzékhez sorolta, csak a Dankóval folytatott tárgyalásokat nevezte „korrektnek”.

Mindenkinek meglehet a véleménye arról, hogy a nyílt szavazás vagy a titkos a demokratikusabb-e, de ebben a helyzetben csak a nyilvános mutathatja meg, ki az, aki segítette, és ki az, aki akadályozta az Alkotmánybíróság szombattól már hiányzó tagjainak pótlását. Kis szerencsével ezt az SNS és a Smer ellenében is el tudják fogadni.  

Az alkotmánybírójelölt-választás természetesen az ellenzék felelőssége is. A legtöbb szavazatot szerző jelölt is csak 55-öt kapott, ami kevés a megválasztáshoz szükséges egyszerű többséghez. Ha azonban az üzengetés helyett tényleges megbeszéléseket folytattak volna a pártok, akkor már az első körben is megválaszthattak volna néhány jelöltet. Ez kis kompromisszum árán komoly győzelem lett volna az ellenzéknek, amely az utóbbi években csak az utcán tudott labdába rúgni, és nem mellesleg javította volna a jogállamiságról kialakult képet is az országban.  

Ficónak abban igaza van, hogy a jelöltválasztás alku kérdése, viszont nem lehet az alku tárgya az, hogy egy bukott kormányfő kap-e egy jó kassai trafikot? Az Alkotmánybíróság ugyanis nem trafik.