Politika, pártok, pénz

Amint közeledik a szeptemberi parlamenti választások időpontja, úgy válik egyre aktuálisabbá a pártok finanszírozásának kérdése. A törvények ugyan szabályozzák e kérdéskört, azonban nálunk nem kell különösebben magyarázni, mit jelent a jogi kiskapuk gyakori igénybevétele. A törvény értelmében a pártok a választási kampány keretében a fizetett hirdetésekre, óriásplakátokra legfeljebb 12 millió koronát használhatnak fel, természetesen a hozzáadottérték-adóval együtt. Nyilvánvaló, hogy egy erőteljes, azaz a parlamenti bejutást eredményező országos kampány ekkora keretből nem finanszírozható. Szlovákiában a kombinált pártpénzelés dívik, azaz állami juttatásból, párttagsági befizetéséből, magánadományokból és a pártok gazdasági tevékenységéből adódik össze egy-egy politikai szubjektum pénzügyi kerete. Az állami juttatás módja egyszerű és átlátható: a legalább 3 százalékos küszöböt elérő pártok a rájuk adott voksok száma után egy megadott fejkvóta szerint kapnak pénzt az állami költségvetésből. A pártok saját gazdasági tevékenysége gyakorlatilag elhanyagolható, ezzel tehát nem kell érdemben foglalkoznunk. A párttagsági befizetésének intézménye ugyan általánosan elterjedt, ám ebből a forrásból csupán a pártok összbevételének legfeljebb 1-3 százaléka származik, tehát jelentéktelen. Maradnak hát az adományok, amelyek alkalmazása buktatókkal teli. A törvény értelmében egy-egy 10 ezer korona feletti adomány, vagy az egy év alatt folyósított több mint 50 ezer korona adományozója nem lehet névtelen, továbbá a gáláns „donor” nem lehet állami cég vagy intézmény. Eddig minden világos, az viszont már kevésbé, miért nem lehet büntetni azokat a pártokat, amelyek nem teszik közzé a bőkezű adományozók kilétét. Ráadásul a törvény nem tesz világos különbséget az úgynevezett önkéntes tagsági befizetés és az adományozás között. Márpedig az adományozók juttatása jelenti a pártok legkomolyabb pénzügyi forrását, például 1998-ban a Mečiar vezette mozgalom becslések szerint 40 millió koronát kapott ilyen formában. A kört azzal zárhatnánk, hogy a pártok a saját gazdálkodásukról szóló jelentést a parlament elé terjesztik, ahol parlamenti képviselőik révén saját maguk ellenőrzik önmagukat. Ezt nevezhetnénk akár ördögi körnek is, de a politikai korrektség jegyében hívjuk inkább leleményes politikusi megoldásnak. Nem vitás, ez az áldatlan helyzet visszaéléseket tesz lehetővé, elég csupán az utóbbi évek németországi (a Kohl kancellár vezette CDU titkos kasszája) és csehországi (a teniszező Šrejber esete) ügyeire gondolnunk. Nálunk a pártok kezdetleges áttekinthetősége, az üvegzseb alkalmazása egyelőre nem tette lehetővé az ilyen jellegű botrányok kirobbantását. Persze, ami késik, nem múlik. Végre azonban Szlovákiában is megmozdult valami. A honi pártfinanszírozás szürke zónáját az utóbbi napokban végre egy fénykéve pásztázza. A Fair Play polgári kezdeményezésről van szó, amely elhatározta: ha az állam szívesen matat a polgárok zsebében, akkor egy civil szerveződés miért ne vizsgálódna a pártházak kasszáiban. Csodákat ne várjunk e kezdeményezéstől, hiszen Szlovákia politikusai – tisztelet a kivételnek – ha másban nem is, de trükkös pénzügyi megoldásokban garantáltan jelesek. Ha igaz, a Fair Play szervezet a jövő héten teszi először közzé kutakodásának eredményét. Vajon a szende pártok milyen simlis ügyeire derül fény?