Pofára estünk

Az utóbbi idők legmegdöbbentőbb gyilkossága és egy kimondottan jól szituált vállalkozó elrablása foglalkoztatta napokig a szlovákiai sajtót. Egy besztercebányai ügyvédnő és egy köztudottan igen sikeres, az ország egyik legbefolyásosabb pénzügyi csoportját irányító pozsonyi üzletember titokzatos eltűnéséről szóltak a félelmetes címlapsztorik. Mígnem tegnapelőtt ránk tört a happy endek happy endje! Vladimír Palko belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a szóban forgó gyilkosságot és a vállalkozó eltüntetését nem más, mint a rendőrség szervezte meg. Mivelhogy bizonyos ideje a tudomásukra jutott, hogy egy ugyancsak közismert vállalkozó, hat ember(!), vélhetően ellenlábasai kinyírására bérgyilkost szerződtetett. A kétségkívül frappáns „hadművelet” időtartama alatt halottnak hitt ügyvédnő, no és természetesen az eltűntnek hitt vállalkozó is, szupertitkos rendőri védelem alatt állt. Egészen addig, amíg a vesztükre törő delikvens, vagyis a palira vett megrendelő, ki nem fizetett a rovásukra elvégzett munkáért potom 350 ezer (sic!) szlovák koronát a kamu tettesnek... Állítólag eme fizetési aktus közben csaptak le rá a zsaruk. Nem semmi!

Ebben a valóban nem mindennapi ügyben egyébként az az egyik legelképesztőbb elem, hogy mennyire fölült az egész közvélemény a bűnüldöző szerveknek. Persze, vélhetően nem kis mértékben a vérszomjas kereskedelmi tévéknek, valamint az ugyanilyen krédó szerint működő nyomtatott sajtónak köszönhetően. Azonban nyilván komoly érdemekre aspirálhat ilyen szempontból a tájainkon járványként terjedő alpári valóságshowbiznisz meg a társadalom individuumainak mindennapi vérfolyatási igényét lefedő mozifilm-felhozatal is. Az efféle intézményeknek köszönhetően ugyanis folyamatosan a plafonon van a plebsz adrenalinja. Ami jellemzően csak úgy fokozható, ha a célszemélyek a fikció, a mese helyett közvetlen környezetükben szembesülhetnek véres igaztörténetekkel... Lám-lám, ilyen alapon ez a tárgyalt történet, „a minden rosszban van valami jó” tipikus esete. Ha ugyanis a közízlés szintje nem lenne e tájakon általában olyannyira lent, mint ama oly sokat emlegetett bányabéka alfele, nyilván a szóban forgó bérgyilkosságokat megrendelő balekot sem lehetett volna ennyire megvezetni. Nevezetesen, ha a folyamatos képzelt és sajnos valós gyilkolászás nem vált volna időközben a mindennapi élet szerves részévé, nyilván meggyőződik róla ez a fószer is, hogy miért ad ki pénzt. Nem elég neki, hogy az általa megrendelt áldozatok úgymond benne voltak a tévében meg az újságokban, hanem, mint valaha, a szó szoros értelmében fejeket követelt volna az általa megbízott végrehajtótól... Szóval, működött minden, mint a karikacsapás! A sajtó, miután megtette kötelességét, ezúttal, háľ istennek, hoppon maradt, a lator meg remélhetőleg hosszú időre a hűvösre kerül...

Vajha így működne mifelénk a napi politika is. De legalább a kormánykoalíció! A sajtó, mondjuk, orrba-szájba arról ontaná a híreket, hogy a műliberális Ruskóék miként akarják naponta keresztre feszíteni kereszténydemokrata ellenlábasaikat, meg hogy Bugár Béla mi módon morzsolgatja Dzurinda mogyoróit, és fordítva, a kormány meg közben világraszóló avatottsággal úgy nyomulna az istenadta nép felhőtlen örömére a Kánaán felé, mint kés a vajban...