Piroska és a Farkas, meg az új btk...

A lány hátralép, de Farkas kedves szavak kíséretében tovább folytatja. Elmondja, ez természetes, hogy fél, de nem kell, majd óvatos lesz, az ártatlanságát azért csak a házasságig nem fogja tartogatni, amúgy is, ez valami különleges köztük, csak engedje át magát. Piroska hezitál, már a bugyijában jár Farkas keze. A lány ellenkezik, hangosan kimondja: nem szeretné, ha folytatná, eltaszítja a kezét, de az visszanyúl, most már nincs nyoma a simításnak, egyre durvább, erőszakosabb a mozdulat. Ahogy minden, ami ott, azokban a percekben történik. Farkas „felfalja” Piroskát, véres cafatokra bontja az egységét, aki többé nem néz ártatlanul Farkasra, mert tudja, azt sosem az iránta érzett szerelem hajtotta, hanem az uralom, a vágy, hogy elvehesse, ami még nem az övé, de hite szerint jár neki.

Piroska sokáig nem tér észhez a sokktól. Ezután nem sétál senkivel kézenfogva, sokáig elképzelni sem tudja, hogy bárkit szeressen. Nem szól senkinek arról, ami az erdőben történt, mert egyrészt azt hiszi, az ő hibája, mert óvatlan volt. Másrészt Farkas olyan jól manipulál vele és a szavakkal, hogy talán senki sem hinné el, hogy ő ezt nem akarta. Ezenkívül nem szeretné, ha a szüleinek fájna, ha ebből hír lenne, ha vizsgálódnának, ha újra el kellene mesélnie és újra átélnie mindezt a rendőrségi nyomozás érdekében. Meg Farkasnak amúgy is nagy befolyása van, mert gazdag család sarja.

Így Piroska elzárja magában az egész szörnyűséget, nem él nemi életet, nem ismerkedik, magába fordul, sok éven át pánikrohamok közepette találja magát, így jár egyetemre is. Aztán olyan súlyosak lesznek a pánikrohamok, hogy szakemberhez küldik, ahol a terápia során kiderül a titka, kifakad belőle, már felnőtt létére, akkor beszél először mindarról, ami a sötét erdőben elválasztotta a testét a lelkétől, amit tett Farkas, akinek a nevét még mindig nem mondja ki.

Egészen addig, míg ki nem derül, hogy Farkas politizálni kezdett, a keresztény értékekről beszél, mintha a család csak keresztény vallásúak közt számítana annak. Fotókon, kampányban az arca, amiről ő tudja, ki is valójában. Piroska az egyetlen, aki az önmagát szentté avanzsált erőszaktévőt képes oda helyezni, ahova való. Érezni kezdi: ennek súlya van, nem lehet parlamenti képviselő egy olyan ember, aki 11 éve olyan élvezettel követett el vele szemben erőszakot, aki kihasználta a gyermeki naivitását, aki elhitette, hogy neki nincs döntése, kivel éli meg az első szeretkezést, aki, miután ellenszegült, le lett fogva, akit megvert, aki a lila foltjait hetekig takargatta, hogy senki ne jöjjön rá, baj van. Akinek egészségügyi gondjai vannak abból, hogy ez vele megtörtént, aki szorong, aki fél kapcsolódni, mert elveszett az emberekbe vetett hite.

Így rászánja magát. A pszichológusa támogatja, elsőként elmeséli a szüleinek, megmutatja az akkor készült fotókat a sebeiről, mintha a szava nem lenne elegendő még nekik sem. Azok sírnak, nem értik, hogy tudta eltitkolni, ő pedig igyekszik megmagyarázni, hogy csak most, ennyi idő elteltével tudja feldolgozni ő maga is, kellett hozzá az a mélypont, amit a szorongások okoztak. Most tud, most áll készen. Kéri, kísérjék őt el a rendőrségre, fel szeretné jelenteni az elkövetőt.

A szülők lemerevednek. „Hát nem tudod?!” – kérdezik Piroskát. Az meg csodálkozva visszakérdez: mit is kellene tudnia? Tegnapelőtt elfogadták azt a törvénymódosítást, ami miatt felesleges a feljelentést megtennie, eltelt tíz év, így, ha bizonyítaná is a bűncselekményt, Farkas sosem lenne felelősségre vonva. Így minek?

Minek? Hangzik benne a kérdés, körbe-körbe. Összeszorul a mellkasa, szúrást érez, gyorsabban kapkod a levegő után, szédül és émelyeg.