Piros nyugalom

A politikai helyzet tehát idén garantálja a nyugodt és stresszmentes nyaralást. Elutazunk egy közeli vagy egy távoli országba, kifekszünk a tengerpartra, vagy beülünk a büfébe, és a horizontot kémlelve békésen nyugtázhatjuk, hogy otthon nagy valószínűséggel nem történik semmi eget rengető. Végülis ezt ígérték – biztonságot. Ha mégis zavarna minket a pihenésben az otthoni egypártrendszer, kipanaszkodhatjuk magunkat a horvát, olasz, görög, vagy éppen spanyol asztaltársunknak. Elgondolkodva bólint majd egyet, és közli velünk, hogy náluk ez ugyanígy van. Hatalmat szerez egy párt, oszt kormányoz. Aztán a többiek összefognak ellene, legyőzik, kormányoznak, majd összevesznek, és megint jönnek amazok, hogy minden kezdődjön elölről. Természetes körforgásról van szó, amelyet az évszakok váltakozásához hasonlíthatnánk. Szépen történik minden magától, az emberek pedig eldönthetik, hogyan viszonyulnak az egészhez. Lehet rettegni, örülni, agyalni – de úgy is az lesz, aminek lennie kell, és el is múlik, ahogy kell. Vagyis ha el akarjuk küldeni a Smert a süllyesztőbe, akkor a legcélravezetőbb, amit tehetünk, hogy hátradőlünk a nyugágyban, és élvezzük a kilátást. A tekintélyelvű, centralizált hatalmi rendszereknek ugyanis van egy szimpatikus tulajdonságuk: egy idő után magukat kezdik leépíteni. De nem árt észben tartani, hogy ha a Smertől egyszer meg is szabadulunk, az utánuk következő kormányt ugyanúgy szidni fogjuk. De addig is élvezzük a piros nyugalmat.