Permanens válság

Magyarul: Bugár úgy ment bele a koalícióba, hogy nem bízott a kormányzó négyes egyik legerősebb emberében. Az is furcsa lenne, ha a koalíciós partnerek teljes mértékben bíznának a KDH-ban, amely a második Dzurinda-kormány bukását okozta. Az SaS és a Híd pedig – mint új párt – eleve nem kínált mást, csak a nagy bizonytalanságot. Persze, Bugár előélete valamelyest garancia lehetett arra, hogy nem vágja át koalíciós partnereit. Most azonban éppen ezt az elméletet igyekeznek néhányan megdönteni. Zoltán Horváth (vagy Horváth Zoltán) SDKÚ-s képviselő a Hídat gyanúsítja félreszavazással, konkrétan Jakab Elemér képviselőt, aki ugyan hat félresikerült szavazatot nem képes az urnába dobni, de egyet igen. Ha a Híd keleten nem kokettált volna a Smerrel, ma valószínűleg hülyének nézik Horváthot, és simán az elvesztett galántai polgármester-választás számlájára írnák kijelentéseit. De a szél fúj, a haraszt zörög.

A főügyészválasztás sikertelensége azt mutatja, hogy nincs többsége a kormánykoalíciónak, néhányan közülük látens ellenzékiségben szenvednek. Az pedig csak szerencse lenne, ha nem korrupt képviselők szavaztak félre, hanem olyanok, akiknek valami miatt nem tetszik Radičová kormánya.

De mi történik, ha bukik a kormány? Ez a négyes ebben az összeállításban nem folytatja, a szemétdombra küldik azt a politikus asszonyt, aki hosszú idő után meg tudta előzni a népszerűségi listákon Robert Ficót, aki diadalittasan térhetne vissza. Hátborzongató.

Jó lenne elhinni, hogy az egész csak műbalhé, hiszen a nagy hangzavarban csendben átment az év legfontosabb törvénye, a költségvetés, amely a kisemberre nézve nem feltétlenül tartalmaz csupa pozitívumot, de elfogadták a nyelvtörvény módosítását is, amely a koalíció nacionalistáinak kellemetlen, a Hídnak pedig kevés. Ám ennyi tudatosságot nem nézünk ki a koalícióból, így meg kell tanulniuk permanens bizalmi válságban kormányozniuk. Nekünk pedig elviselni azt az érzést, hogy bármikor bukhat a kormány.