Pénz helyett meglepetés

Néhány napon belül megkezdik az állami támogatások kifizetését azoknak a szántóföldön gazdálkodóknak, akik ezt február 10-ig kérvényezték. Sajnos, voltak olyan termelők – információink szerint nem kevesen –, akik a kérvények kitöltésekor és leadásakor csak felületesen olvasták el a formanyomtatvány hátoldalát.

Néhány napon belül megkezdik az állami támogatások kifizetését azoknak a szántóföldön gazdálkodóknak, akik ezt február 10-ig kérvényezték. Sajnos, voltak olyan termelők – információink szerint nem kevesen –, akik a kérvények kitöltésekor és leadásakor csak felületesen olvasták el a formanyomtatvány hátoldalát. Azt az apró betűs, az uniós támogatási előírásokat tartalmazó kitételt, mely szerint csak azok a gazdálkodók jogosultak támogatásra a mostani 2,3 milliárd koronás keretből, akik rendezték esetleges korábbi tartozásaikat az állammal, azaz esetünkben az intervenciós agrárügynökséggel vagy az időközben megszüntetett, átszervezett agráralapokkal szemben.

Bár a támogatás folyósítása még el sem kezdődött, a kiszivárgott hírek rémisztőek: állítólag lesznek olyan termelők, akik mindössze néhány száz koronás tartozás miatt kapnak majd elutasító választ. Alighanem meglepődnek azok a gazdálkodók is, akik elvétették a sorrendet: előbb ott állták ki a sort, ahol a dotációs kérvényeket lehetett intézni, s vesztükre csak néhány órával, esetleg nappal később törlesztették ténylegesen korábbi tartozásukat. Az EU-ban az összes bevétel fele az agráriumba irányul. A pénzeket azonban nem dobják a gazdálkodók után. Még azokat sem, amelyekhez a termelők alanyi jogon juthatnak hozzá, nem pedig bonyolultnak vélt projektek alapján. Brüsszel azonban a rendet megköveteli, a mindössze 159 koronás tartozást is rendezetlen számlának tekinti.

A szlovákiai agráriumban megkezdődött tehát a rendteremtés. Gazdáink már napokon belül saját bőrükön is megtapasztalják azt a szigort, amelyet a többi ágazatban csak május elsejétől követelnek meg. Csak az a kár, hogy ilyen elementáris hibák miatt fosztják meg magukat attól a lehetőségtől, hogy támogatásban részesüljenek. Pedig nekik most valóban égetően szükségük volna a hektáronkénti 1700-1800 koronára, hogy idejében elvessék a tavasziakat, megalapozzák a már az uniós piacon értékesítendő termést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?