Pár(t)beszéd elvtársak között

– Szervusz, Schuster! Szólíts csak nyugodtan a keresztnevemen, Cö-minnek. Minek hivataloskodjunk? Szegről-végről elvtársak lennénk, vagy mi a szösz.

– Igazad van, én meg Rudi vagyok. Ez meg az ajándékom, egy kis sompálinka. Ott termett nálunk, keleten. A fasom tele van vele. Mifelénk így hívják a somfát.

– Köszike. Mire iszunk?

– Arra, hogy sikerült becsempésznem neked egy teljes betyárjelmezt, egy furulyát, meg egy echte szlovák fokost.

– Az hány fokos? Mert a kerítésszaggatód elég gyengécske...

– Vicces ember vagy te, Cö-minkém! Ha már ilyen jó a kedved, énekeljünk egyet. Most, amíg filmeznek a kamerák. Elhoztam neked állami költségen az egész Jánošík együttest, tokkal, vonósokkal. Betanulták a kedvenc dalodat kínaiul. Na, mit szólsz?

– Várj, keresek egy zsebkendőt. De most már énekeljünk együtt is. Ismerik ezek a fiúk az Internacionálét? Mert én azon kívül csak az O Sole miót tudom.

– Oké, nyomassuk olaszul. Táncolni tudsz?

– Csárdás?

– Jöhet. És ha megkérhetlek, hadonásznál egy kicsit a fokossal?

– Mi az, hogy! Megfújom a furulyát is, hogyaszongya...

– Lám, a dalai...

– Ezt azonnal hagyd abba! Útálom, ha a dalai lámát emlegetik. Ki nem állhatom azt a vigyorgó mitugrász kopaszt! És ti még Somorján is őt ajnározzátok!

– Ha úgy gondolod, mi sem fogjuk szeretni. Tudod mit? Hajlandó vagyok aláírni egy szerződést, hogy le se fütyüljük Tajvant. Mit szólsz?

– Kezdetnek nem rossz.

– Nem azért, de sosem eszünk?

– Dehogynem, abba az étterembe megyünk, ahol a kollégáid, Clinton és Castro ettek a múltkor. Lesz hal bambuszrüggyel és finom fafülegombával.

– A hal a halálom! Nem mondták a protokollosaim?

– Nem, csak küldtek hetven kilót a könyvedből. Amúgy igen jó húzás volt, hogy kínaiul kezdted a mondókádat. Valakitől azt hallottam, ha Pozsonyban beszélsz, akkor is mintha kínaiul mondanád...

– Ne viccelj, ezt gyakoroltam két hétig. Másra nem is igen volt időm. Alig írtak rólam a lapok. Amúgy mit szólsz az Ultimátumhoz? Jó kis olvasmány, mi?

– Rágós, mint az anyósom pekingi kacsája. De azért itt lesz piaca.

– Felrakjátok az internetre is?

– Elhangzott a második csúnya szó! Most dutyiztattam be 30 embert internetezésért, te meg ilyenekkel jössz!

– Bocsika, nem akarom szóba hozni az emberi jogokat.

– Ne is, mert arra allergiás vagyok. Itt csak emberek vannak! De hogy lásd, nem haragszom, adunk nektek egy autó-átvilágító rendszert, legújabb találmány, kínai köny-nyűipar.

– Az micsoda?

– Mondom: kicsi, kocsikukkantó kütyü. Jól jön majd a schengeni határon.

– Nem baj, elvisszük.

– Ő kicsoda?

– Miniszter. Mezőgazdasági. Magyar.

– Már megint nyalókagyárat akartok?

– Nem, az a Koncoš ötlete volt annak idején. Most fásítanánk egyet. Itt van 7000 csemete, kezdetnek elég. Csak legyen hol elültetnetek. Aztán majd az olimpiai falutok környékét is erdővé varázsoljuk. Van egy marha jó technikánk, a mi fáink nőnek a leggyorsabban. Nem fogjátok látni a fától az erdőt! Várj csak, mi van még itt felírva? Ja igen, de hülye vagyok! Engedd meg, kérlek, hogy őszintén gratuláljak a Kínai Népköztársaságnak az űrhajózás terén elért sikereihez.

– Kösz, nem nagy dolog: elloptuk az amerikaiaktól. Inkább a kémeinkhez gratulálhatnál.

– Ááá, nem akarom, hogy ferde szemmel nézz rám...