Pándy mániákus gyűjtögető volt

A Pándy-perben eljáró belga rendőrnyomozók valószínűnek tartják, hogy a hat családtagjának meggyilkolásával vádolt Pándy András a 90-es évek elején már addigi bűntársának, Ágnes leányának a megölésére készült.

A Pándy-perben eljáró belga rendőrnyomozók valószínűnek tartják, hogy a hat családtagjának meggyilkolásával vádolt Pándy András a 90-es évek elején már addigi bűntársának, Ágnes leányának a megölésére készült.

A Brüsszelben zajló perben vallomást tevő nyomozók adatokat gyűjtöttek arra nézve, hogy a családjában zsarnoki módon uralkodó apa a múlt évtized elején figyeltette lányát a munkahelyén, a brüsszeli királyi könyvtárban és mecheleni lakóhelyén is. A nyomozók a feltárt mozaikokból arra következtetnek, hogy Pándy el akarta tenni láb alól a hat gyilkosság egyetlen élő tanúját - s egyben bűntársát -, méghozzá úgy, hogy kloroformmal elkábítja, aztán a csomagtartóban - amelyet a volt segédlelkész kisbuszának tetejére szereltetett - egy Tatabánya közeli hétvégi házába viszi Ágnest és ott gyilkolja meg. Előzőleg el akarta rabolni - akkor még Ágnes segítségével - a Kanadába menekült Tímeát, fogadott lányát és annak a tőle származó fiát, Márkot is. Pándy négyszer is elrepült Kanadába, de nem sikerült Tímea nyomára akadnia.

Az elsőszámú vádlott mániákusan gyűjtögető és módszeres volt. Egy nappal második feleségének, Fintor Editnek a meggyilkolása előtt meghatalmazást szerzett arra, hogy rendelkezhessen feleségének a postánál vezetett számlája felett. Előjegyző naptárában első felesége és Dániel meggyilkolása előtti napon, ez a feljegyzés található: "Rosszul aludtam, rosszul érzem magam. Beszéltem Ágnessel a tervről."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?