Ott voltunk, de hallgattunk?

Miért nem volt magyar felszólaló a Kuciak-gyilkosság utáni nagy fővárosi kormányellenes tüntetéseken? Egy héttel ezelőtt annak az apropóján boncolgattam a témát, hogy egy gombaszögi pódiumbeszélgetésen a Tisztességes Szlovákiáért szervezőit faggathattam erről. „Jó kérdés, eszünkbe sem jutott” – hangzott a válasz arra a kérdésre, miért nem hívtak magyar felszólalót a központi tüntetésekre. Múlt csütörtökön ezen az oldalon megjelent, Vártuk, hogy hívjanak című reakciójában nagyra becsült volt kollégám más konklúzióra jutott, mint én – ez három pontban foglalható össze. A fő tétel, hogy nem hívni kellene minket, hanem ott lenni – 1989-ben a magyarok a rendszerváltás aktív mozgatói voltak, míg most nem. A második, hogy a „Tisztességes Szlovákiáért akcióinak egyik nagy hozadéka, hogy végre nem etnikai alapon definiálták azt a réteget, amely a társadalmi változásokért hajlandó szót emelni”. Harmadrészt pedig a tavaszi szónokok között volt magyar is, Balog Bea, a Sme főszerkesztője.

A „részt vettünk-e” kérdés szempontjából nem lehet párhuzamot vonni 1989 és a mostani tüntetések között. Előbbi rendszerváltás volt, több csoport vett benne részt (polgári disszidensek, környezetvédők, keresztények), ezek egyike volt a magyar csoport, csoportok. A mostani egy tüntetéssorozat volt, amit egy szűk csoport szervezett – s abban történetesen nem volt magyar. Ezt a különbséget egyébként a szervezők is tudatosították, ezért törekedtek saját bevallásuk szerint is arra, hogy a legkülönbözőbb társadalmi csoportok „szószólóit” a pódiumra hívják, ezáltal is megszólítva minél több embert. Ergo a szerveződés logikájából eredt, hogy sokakat – így a magyarokat is – hívni kellett (volna).

A tüntetéseknek valóban nem volt etnikai vetülete és töltete, de ez 1989-re is igaz. Magyar felszólalóra nem a vélt vagy valós etnikai törésvonalak miatt lett volna (most is) szükség, hanem azért, hogy a társadalom ezen rétegét is hatékonyabban megszólítsák és bevonják. A különböző csoportokból érkező felszólalók egyben azt is szimbolizálják a tömeg számára, hogy „mindenki velünk van”, közös ügyről van szó.

A Sme főszerkesztője mellett Pozsonyban felszólalt Soltész Árpád újságíró is, ám ők nem láthatták el a fenti „funkciót”. Nem elsősorban azért, mert magyar származásuk alapján csak feltételezhetjük, hogy talán magyarnak vallják magukat, s nem is azért, mert a szlovákiai magyar közbeszédben nem vesznek részt, nem formálják azt, hanem azért, mert a tömeg előtt nem magyarként jelentek meg. Előbbi a Sme főszerkesztőjeként, Beáta Balogováként lépett pódiumra, utóbbi szlovák oknyomozó újságíróként, s a média szempontjából értékelték az eseményeket. Itt nem a vélt vagy valós nemzeti identitásuk a döntő, hanem a téma és a szerep. A „magyar felszólaló” az, akit úgy mutatnak be, akit a tömeg magyarként azonosít, s aki a magyarok szempontjaival, üzeneteivel érkezik, nem az, aki „úgy mellékesen” talán magyarnak vallja magát. Lehet, hogy Soltész Árpád lelkes kertészkedő is egyúttal, ám ettől még nem vált egyből a mezőgazdászok szónokává is.

Ettől függetlenül valóban elgondolkodtató, mi, magyarok mennyire vettük ki részünket a tavaszi eseményekből. A tereken én is láttam magyarokat, közbeszédünkben rezonált a téma – magam is több kommentárt írtam ez ügyben, egy vezető szlovák lapban közöltem publicisztikát a magyar szempontokról.

Ám érdekes különbség, hogy míg a Kuciak-gyilkosság által kiváltott hullám minket is érintő társadalmi hatásai mellett eltörpül például a tavalyi hodosi Horthy-mellszobor felállításának ügye, az utóbbi nyílt levél megfogalmazását és nagyobb magyar értelmiségi felbuzdulást váltott ki.

Pedig nyílt levelet most is lehetett volna írni, mondjuk a kormánypárti magyar politikusoknak. (A félreértések elkerülése végett: Horthy történelmi hibái miatt én sem tartom helyesnek a szoborállítást, itt az arányok – aránytévesztések? – az izgalmasak.) Ez azért is elgondolkodtató, mert a Horthy-mellszobor ügyében többségében éppen azok voltak a legaktívabbak, akik máskor a „köldöknéző”, a magyar ügyeinkre fókuszáló diskurzust kritizálják.

A kormánykoalíció tevékenységét, összetételét és a társadalmi folyamatokat látva tartok tőle, hogy „javítóvizsgára” még mindkét félnek lesz lehetősége…