„Egy egyszerű ember vagyok, aki ír” – Gyenge Veroni, a magyar slammer, aki a pozsonyi tüntetés sztárja lett – Interjú

A Békét Ukrajnának kezdeményezés által szervezett 10 ezres pozsonyi tüntetésen szlovákiai magyarként beszéltél. Ugyan sokan ismernek a szlovákiai magyar közegben, főleg a fiatalok, de biztosan vannak, akik még nem találkoztak a neveddel. Mit kell tudni rólad?

Hát, én csak Gyenge Veroni vagyok, Vágkirályfáról, a mostani definíciók szerint aktivista, slammer, az LMBTQ-közösség tagja, támogatója, hangja.

Milyen emberek vannak körülötted, kikkel működsz együtt, vagy egyedül dolgozol?

Nem tudom, milyen társaságra gondolsz, de igazából azzal dolgozom, aki épp megkeres, vagy amilyen társaságba belecsöppenek. Vannak körülöttem szlovákiai magyarok Pozsonyban, akikkel megbeszéljük a dolgokat, próbálunk aktívak lenni, viszont egy állandó, konkrét csoportosulás nincs körülöttem, nincs szervezet, aminek lenne neve és székhelye. A legtöbb dolgot egyedül csinálom. Lehet, hogy már jó lenne egy kis csapat, kezd kicsit sok lenni a feladat, és úgy látom, hogy hiányzik az embereknek az, hogy együtt ki tudjunk állni a jogainkért. Nem feltétlenül a Magyar Szövetség emberei mögött, hanem egy teljesen külön szlovákiai magyar entitásként, akik proeurópaiak és az elfogadásért küzdenek, a toleranciaért. Tehát nincs egy Gyenge Veroni-csapat.

A pozsonyi tüntetés után viszont te lettél az egyik legismertebb szlovákiai magyar, a tüntetésen több tízezer ember ismerte meg a nevedet, azóta a közösségi médiában további ezrek vagy akár tízezrek. Hogyan kerültél a színpadra?

A lobbizást már januárban elkezdtük. Akkor nagyon bántott, hogy a túlnyomóan magyarlakta városokban nem szerveznek tüntetést, ezért Angyal Gábor barátommal készítettünk egy videót, amelyben Pozsonyba invitáltuk a szlovákiai magyarokat. Meghirdettünk egy találkozópontot, ahol próbáltuk összeszedni a 45 ezres tömeg közepén az embereket. Nem volt könnyű, de páran összejöttünk, készítettünk egy fotót, amit szimbolikusnak tartok, mivel úgy éreztem, hogy nagyon sokan negatív értelemben hozzák szóba a magyarokat. 

Nem kimondottan a szlovákiai magyarokra gondolnak, de szerintem annyira gyenge a kommunikáció a többség és a kisebbség között, hogy a többség sokszor  „egy zsákba” dobja, amikor magyarokról, szlovákiai magyarokról vagy éppen Orbán Viktorról van szó. 

Akkor kezdtük el a lobbizást, kerestem az összeköttetést a szervezőkkel, amit meg is találtam.

De közben már felszólaltál például a dunaszerdahelyi, a komáromi és az érsekújvári nagygyűlésen is.

Igen, a dunaszerdahelyi nagygyűlésen kezdtem, és a helyi szervező, Strédl Tomi szintén beküldte a szervezőknek Pozsonyba, hogy én lehetnék a magyar felszólaló. De Fördös Tomi Komáromból és Pataki Tomi Érsekújvárból is javasolt, segítettek, lobbiztak értem. Vagy talán nem is értem, hanem azért, hogy a szlovákiai magyaroknak a képviselője is megszólaljon a pozsonyi színpadon. Erre a pozsonyi szervezők is gondoltak, csak mindig halasztódott. Végül a tüntetés előtti kedden kaptam egy hívást, hogy pénteken vállalom-e. 

Hogy állt össze a szöveg? 

Én már akkor írtam egy rövid szlovák szöveget, amikor először elkezdtem lobbizni, hogy tudják, hogy kb. miről akarok beszélni. Úgy gondoltam, így mégiscsak könnyebben sikerülhet, és az volt az alap. Dunaszerdahelyen kétnyelvű szöveget mondtam, Komáromban is megvolt a szöveg mindkét nyelven, de ott csak magyarul mondtam el, időhiány miatt. A pozsonyi szöveg végül ezekből állt össze. Voltak olyan részek, amiket már megírtam régebben, és benne voltak régebbi slamjeimben, viszont úgy gondoltam, hogy egy nagyobb közönség előtt nem hagyhatom ki ezeket a gondolatokat. Szerettem volna, hogy ezek rezonáljanak az emberekkel. Dékány Niki segített a szerkesztésben, mindig kell valaki, aki külsős szemmel ránéz, mert én ilyenkor bele vagyok bújva a szövegembe, napokig, éjjel-nappal. Néha éjszaka is felkelek, és ránézek, de egy idő után már nem tudom más perspektívából megnézni, és ezért nagyon féltem.

Nagyon ütős szöveg volt, és szerintem az embereknek is tetszett. A beszéded után hallottam olyan megjegyzéseket a tömegben, hogy „Tá maďarka bola fakt dobrá!” (Az a magyar lány tényleg jó volt!).

Örülök. Főleg annak örülök, hogy nemzetiségtől függetlenül tetszett, hiszen a legtöbb résztvevő szlovák volt.

Milyen visszajelzéseket kaptál utána? 

A közvetlenül hozzám érkező visszajelzések túlnyomóan pozitívak voltak, nagyon-nagyon sokan írtak, a legtöbb embernek már visszaírtam, de van még egy-két üzenet, amit még nem győztem megválaszolni. Leginkább arról szóltak ezek az üzenetek, hogy mennyire jó volt látni egy kis érzelmet a színpadon. Sokszor tehetetlennek érezzük magunkat, mert próbálunk nem olyan mocskos eszközökkel előbbre jutni, mint amilyeneket a kormány használ, nem kell a hazugság és az elterelés. 

Sokszor tehetetlennek érezzük magunkat, mintha nem lehetnénk dühösek, ha tisztességesek vagyunk. De én azt hiszem, hogy lehetek dühös arra, ami körülöttem történik, és lehetek elégedetlen, és ezt ki is fejezhetem, mondjuk ilyen eszközzel. 

A művészetemmel ettől még nem bántok senkit, nem uszítok, csak szeretném őszintén kimondani – máshogy nekem nem is megy, nem is ment soha –, hogy mi van bennem. És reméltem, hogy ez rezonálni fog másokban, és úgy látszik, hogy ezt sikerült is elérni. A többség erre az érzelemre reagált, arra, hogy mennyire megérintette őket az, hogy valaki ennyire őszintén kiállt. Illetve arra, hogy mégiscsak egy nő vagyok, hogy nem vagyok híres, nem vagyok gazdag, egy egyszerű ember vagyok, aki ír, és egy teljesen underground műfajban tevékenykedik, aminek nincs túl nagy közönsége. Viszont valamiért a szlovákok és magyarok mégis egyet tudtak ezzel érteni. 

Voltak negatív kommentek is? Mit kifogásoltak?

A negatív kommentek leginkább az újságcikkek alá érkeztek. Kaptam néhány negatív kommentet közvetlenül is, de nem nagyon szálltak szembe egyetlen gondolatommal sem. Általában csak bántani akartak, írták, hogy gusztustalan dagadt vagyok. Mondom, jól van, ezt már Pistike az óvodában elmondta, szerintem jó lenne már továbblépni. Voltak más tipikus negatív kommentek is, ami előfordul, ha egy nő felszólal: hogy vagy felöltözve, hogyan nézel ki, fogyj le! A legtöbb komment a külsőmre érkezett, amit nem tudok komolyan venni, mert ez számomra kissé gyerekes. 

Volt olyan hatása is a fellépésednek, hogy egyre több helyre hívnak, úgy láttam most pénteken Nagyszombatban fogsz beszélni. A helyi szervezők már „sztárként” hirdetnek, mint a tüntetés egyik fő szónokát. Milyen érzés ez? Hogyan készülsz a nagyszombati tüntetésre? Új szöveg készül? 

Igen, új szöveget akarok írni, vagyis, ez már folyamatban van, de még érik. Nagyon nehéz beilleszteni ezt a hétköznapjaimba, de igyekszem most ezt prioritásként kezelni. És hát engem nagyon meghatott ez az egész, és felelősséget érzek, hogy azokért az emberekért tudjak kiállni, akik egyedül érzik magukat, vagy akik nem tudnak kihez fordulni. Értük is ki akarok állni. 

Nemcsak a „libsi” vonalat akarom erősíteni, hanem próbálom valahogy ezeket a párhuzamokat bemutatni, hogy annyira nem vagyunk különbözőek. 

Attól, hogy nem vagyunk ugyanazon az oldalon, hogy mások a politikai nézeteink, még egyet tudunk érteni egy csomó mindenben, amiért együtt tudunk küzdeni. És fontos számomra, hogy megmaradjon ez az üzenet. És fontos az is, hogy tovább tudjam építeni a hidakat, mert nagyon régen volt, hogy az újságok, a szlovák újságok érdeklődtek valaki iránt, aki szlovákiai magyar. Lehet, hogy most át tudok nyomni olyan témákat, meg tudok említeni olyan jelenségeket, amikről korábban nem volt szó.

Az Aktuality.sk-n megjelent podcast után is sokan írtak, hogy mennyire jó, hogy megemlítettem azt, hogy én féltem odamenni és szlovákul beszélni. Mert a podcast felvétele előtt is ideges voltam. És ezek őszinte emberi érzelmek, szerintem ezt mindenki érzi, akinek magyar az anyanyelve, és valahol szlovákul kell nyilatkoznia vagy egyszerűen csak beszélgetni. 

Én emlékszem baráti beszélgetésekre, amikor szlovákul kellett elmondanom valamit, és teljesen ideges voltam, mert hibákat vétek. De ezzel csak saját magamat húzom bele a gödörbe. 

Hogyan máshogy beszélnék egy idegen nyelvet, hogyan tanulnék meg még jobban beszélni, mint úgy, hogy aktív vagyok. Úgyhogy tök jó lenne, hogyha a két fél többet beszélgetne egymással, és hogyha ezt be tudom indítani, akkor ez már most sokkal több, mint amit valaha is kívántam. 

Szlovákiai magyarként párhuzamot húztál a beszédedben az Orbán- és a Fico-rendszer között. Érkeztek negatív kommentek erre szlovákiai magyaroktól?

Persze, a leggyakoribb komment az volt, hogy nem képviselem a szlovákiai magyarokat. Nyilván nem tudok mindenkit képviselni, csak azokat, akik egyet tudnak velem érteni. Akik nem értenek velem egyet, azok valószínűleg találnak maguknak más „képviselőt”. De én nem is állítom, hogy minden szlovákiai magyar nevében beszélek. 

A Békét Ukrajnának tüntetéssorozata már tart néhány hónapja. Mit érhet el? 

Azzal indult az egész, hogy addig fog tartani, amíg valami nem történik. Nem tudom, hogy a kormányváltás, vagyis az előre hozott választás, vagy esetleg Fico lemondása mit eredményezne, de szerintem már az is óriási siker lenne, ha egy kicsit meg lehetne rengetni ezt a hatalmat. De ez a tüntetéssorozat szerintem nagyon fontos abból a szempontból is, hogy igenis, kéthetente kijönnek az emberek. És még ha néha kevesebben is vannak, de amikor történik valami a politikában, ami az embereket megmozgatja, akkor látjuk, hogy nő a tömeg is. 

Nyilván a  rendszeres tüntetés megterhelő, de szerintem muszáj kitartani, mert legalább megmutatjuk a világnak, hogy Fico nem egyenlő a szlovákokkal, ugyanúgy, ahogy Orbán sem egyenlő a magyarokkal.

És szerintem ez nagyon fontos, főleg most, amikor úgy néznek erre két országra, mint két különcre, akik teljesen háttal állnak Európának. És szerintem valamilyen szinten kordában tartja a kormányt az, hogy kéthetente kijönnek az emberek. Nem tudom, mi lenne akkor, hogyha ez sem lenne. 

Van egy nagyon  „fasza” minta a szomszédunkban, amit Fico sokszor követ is.

Elég csak arra gondolni, hogyan áll a queer közösséghez, hogyan tereli el a szót az igazi problémákról. Mindig fölcsap valami gyors, kis migráns-soros-queer témát, ez az a „szentháromság”, amire mindig lehet hivatkozni. 

A beszéded egyik fontos gondolata volt a gyűlölet, a gyűlöletkeltés megállítása. Mit lehet tenni ezért? Látjuk, hogy mi történik a közösségi médiában, látjuk ennek a hatását, lehet ezt valahogy ellensúlyozni? 

Szerintem mindenképpen lehet, mindenképpen beszélni kell róla, és rá kell mutatni a példákra – nemrégiben Kassa környékén egy 12 éves fiú a vonat alá ugrott, mert annyit bántották őt iskolában, csak azért, mert egy kicsit femininebb volt a társainál. Azokkal az általános jelzőkkel illették, amiket a melegek szoktak megkapni. És láthatjuk, hogy ennek mekkora hatása van az emberekre. Ha egy 12 éves gyerek nem képes élni ebben a országban, akkor miről beszélünk? 

Én látom a saját kommentjeim alatt is, hogy az emberek nem maguk jönnek elő ezekkel a mondatokkal, hanem sokszor kimondottan azokat a gondolatokat mondják vissza, amiket a kormány hangoztat, amilyen jelzőkkel ők illetnek bennünket. 

Tehát, ezt szépen le lehet vezetni, ha kicsit hátralépünk, látjuk, hogy honnan jön ez az egész gyűlölet, és hogy a szavaknak mekkora ereje van. Most lehetnék nagyon idealista, és azt mondhatnám, hogy igen, meg lehet állítani ezt a gyűlöletet. De gyűlölet mindig is volt és lesz is, viszont azt, hogy honnan jön, azt, hogy milyen az intenzitása, és mit engedhetnek, mit engednek meg maguknak az emberek, azt szerintem lehet szabályozni. Már csak azzal is, hogy azonnal reagálunk arra, amikor valami ilyen történik. És mondom ezt a pozsonyi késeléssel kapcsolatban is.

Most épp aktuális, hogy Magyarországon a gyülekezési szabadságot akarják korlátozni (időközben az Országgyűlés már elfogadta, az államfő aláírta a gyülekezési jogot korlátozó törvényt – a szerk. megj.) a gyerekek jogaira hivatkozva, de kimondva-kimondatlanul egyértelműen a Pride-ot akarják betiltani, a melegek jogait akarják korlátozni. Ez Magyarországon történik ugyan, de mindenképpen hat a szlovákiai magyarokra is. Hogyan lehet érezni a hatását nálunk, ha Magyarországon erősödik a melegek elleni propaganda, gyűlöletkeltés? 

Szerintem ez nagyon is érezhető, mivel a magyar televíziót a szlovákiai magyarok is nézik. Nagyon sokan átveszik ezeket a véleményeket, és nem nagyon kapnak más forrásból információt. Már itt is sokak fejében benne vannak ezek az általános szlogenek, az LMBTQ-propagandától kezdve. De hát itt van Gyimesi György is, aki nagyon nagy szeretettel uszítja az embereket egymás ellen. Szerintem ezt a legújabb, melegek elleni támadást is érezni lehet majd. Már csak azért is, hogy itt van egy újabb „jó példa” Ficónak is, hogy mi újat tehetne ő is.

Tehát tartasz attól, hogy ez megérkezik majd hozzánk is?

Én nagyon-nagyon tartok tőle, nem szeretném ezt már naivan kezelni. Tudtam, hogy amikor Magyarországon elkezdődött a sorosozás, ezt párhuzamosan nálunk is végig lehet majd vezetni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen gyors, ilyen erős, ilyen „pusztulat” lesz. Elég látni, ami most nálunk a kultúra területén történik. 

És szerintem azért is fontos, hogy erről beszéljünk, mert ez most úgy tűnik, csak a Pride-ot érinti. De nem, ez a gyülekezési jog általános korlátozása, nem tudjuk még, hogy milyen más tüntetéseket, milyen nagygyűléseket fog érinteni, mire fog ez még kihatni később. 

Egy általános törvényről van szó, nem pedig egy törvényről, ami csak a Pride-ra vonatkozik. Lehet, hogy most csak ezt akarja korlátozni a magyar kormány, de szerintem később simán másra is használni fogja, vagyis még súlyosabban csorbul a demokrácia, már ami maradt belőle.

Említetted a pozsonyi késelést, amikor egy magyar fiút megvágtak az állán azért, mert magyarul beszélt éjszaka Pozsonyban. Rögtön reagáltatok rá, néhány nappal utána tüntetést szerveztetek. Honnét jött az ötlet, és milyen volt a megvalósítás? 

Az ötletgazda három pozsonyi magyar egyetemista volt, akik megkerestek engem azzal, hogy segítsek nekik, és adjam hozzá a nevemet. Ez éjfél után történt, a tüntetés napján. Reggel rögtön „megoldottam” az egész napomat a munkahelyen, mindent töröltem, gyorsan írtam egy kétnyelvű szöveget, besegítettem a szervezésbe, kommunikáltam a sajtóval, az egy nagyon-nagyon pörgős nap volt. 

Nagyon fontos volt, hogy reagáljunk rá, mivel ez szinte sehol nem jelent meg, a szlovák sajtóban végképp. 

Amikor meghirdettük az eseményt, akkor már látni lehetett, hogy elindult valami, elkezdett mozgolódni a sajtó is. 

Nem tartottál attól, hogy mi lesz a reakciója a szlovák közegnek arra, hogy Pozsonyban egy magyarpárti tüntetést szerveznek fiatalok? 

Nem nagyon tartottam tőle, mert én még mindig bízom abban, hogy továbbra is jó a szlovák–magyar kapcsolat, és nem romlott meg annyira, mint ahogyan egy ilyen erőszakos incidens alapján tűnhet. Én nagyon sok szlovákot láttam, aki kiállt mellettünk, miután megtudták, hogy mi történt. Rengeteg barátom írt nekem, hogy most így, az utolsó pillanatban már nem tudnak eljönni, de ezzel az üzenettel is tudatják, hogy ott lennének szlovákként is mellettünk. És sokan el is jöttek, voltak szlovákok a tüntetésen. 

Én nem szeretném azt érezni, hogy tartok a reakcióktól, mert az már nagyon nagy probléma lenne. Nyilván gondoltam arra, hogy mindenkinek lesz véleménye, lesznek, akik megkérdőjelezik ezt, mondhatják: elefántot csinálunk a bolhából. 

De még mindig úgy gondolom, ha egy ilyen eset történik, akkor mielőbb reagálni kell rá, mert ha nem reagálunk, akkor az olyan, mintha ezt így elfogadnánk. Mert a hallgatás az beleegyezés.