Vártuk, hogy hívjanak

A szerző annak kapcsán veszi elő a témát, hogy a Gombaszögi Nyári Táborban a Tisztességes Szlovákiáért főszervezőivel beszélgetve feltette nekik a kérdést, miért nem hívtak magyar szónokokat, ők pedig meglepődve konstatálták, hogy jé, tényleg, ez valahogy eszükbe sem jutott. Aztán következik egy rész arról, milyen kár, hogy megint elfeledkeztek rólunk, magyarokról, majd egy passzus a ’89-es eseményekről, hogy lám, akkor még számítottunk, mert hívták Grendelt szónokolni, és milyen kár, hogy ez ma nincs így. (Nincs új Grendel New Pozsonyban, július 23.)

A táborban zajló beszélgetést nem láttam, ugyanakkor a kommentár szerzőjét ismerem annyi éve, és vagyok iránta akkora bizalommal, hogy ne legyen okom kételkedni: amit leírt, az úgy hangzott el. Amihez hozzászólnék, az a ’89-es párhuzam, amikor Grendel Lajost hívták szónokolni, „amikor még számítottunk”. A helyzet ugyanis az, hogy Grendelt annak idején nem hívták, hanem Grendel ott volt. És nemcsak Grendel, hanem még jó néhány, ma is közismert ember, akik csehszlovákiai magyarként a rendszerváltozások aktív részesei voltak. Azért írok rendszerváltozásokat, mert ezek a személyek már jónéhány évvel korábban is aktív (sok esetben baráti) kapcsolatot ápoltak azokkal, akik a cseh és a magyar rendszerváltozások aktív szereplői voltak, korábban pedig vagy ellenzéki, vagy emigráns értelmiségiek (az állambiztonságiak megfigyelték, időnként kihallgatták őket, ahogy Grendelt is). Közeli kapcsolatban álltak például Václav Havellel, így jelen lehettek akkor, amikor ’89–90-ben Prágában vagy Pozsonyban dönteni, vitázni kellett arról, hogy mit kapnak vagy mit nem kapnak a csehszlovákiai magyarok, és az ő érdemükként könyvelhetjük el, hogy jogaink nem lettek megnyirbálva drasztikusan, mint ahogy egyes, hirtelen felbukkanó szlovák „államalapítók” szerették volna. Ezek az emberek ott vannak a korabeli fotókon, kötött pulóverekben és kockás ingekben, a változások cseh és szlovák szereplői közt. Nem akarok a ’89-es eseményekről értekezni, csupán „érzékeltetni” a nem létező párhuzamot: ez a különbség aközött, ha valakit hívnak, meg ha valaki eleve ott van, mert korábban is volt az ügyről elképzelése, mondanivalója.

Ráadásul a Tisztességes Szlovákiáért akcióinak egyik nagy hozadéka, hogy végre nem etnikai alapon definiálták azt a réteget, amely a társadalmi változásokért hajlandó szót emelni, utcára menni. Talán ezért nem jutott eszükbe „szólni a magyaroknak”. Akik egyébként ott voltak a tüntetők között, mert azonosulni tudtak a célokkal. De nem az volt a lényeg, hogy magyarként mentek ki, ahogy a szlovákoknak sem az, hogy szlovákként. Polgárokként definiálták magukat, és a demokratikus értékekért, a hatalom ellenőrzése érdekében vonultak ki, a demokrácia egyik ismérve ugyanis, hogy eltűri, ha valaki ellenőrzi és rámutat a hiányosságokra. Mellesleg a tavasszal szónoklók közt is volt magyar, persze nem díszmagyarként hívták, hanem egy szlovák lap főszerkesztőjeként. Talán egyetértünk abban, hogy 2018-ban már nem arra kéne várnunk, hogy hívjanak.