Oroszország és az OPEC

Egy moszkvai lap felfedte, hogy az orosz költségvetést – amelynek 40 százalékát a kőolajbevételek adják – 18,5 és 23,5 dollár közötti hordónkénti olajárra tervezték, más szóval, az oroszoknak olajárban még jó az, ami az OPEC-kartellhez tartozó kőolajtermelőknek (elsősorban az öböl-vidékieknek) már nem jó. Ez a magyarázata annak, hogy Moszkva a múlt hét végén kicsit „megpofozta” az OPEC-et. Eleinte úgy csinált, mintha a vészesen csökkenő olajárakat megállítandó, hajlandó lenne kooperálni, majd úgy kooperált, hogy abban nem volt egy cseppnyi köszönet sem. Napi hárommillió hordós exportját – az OPEC kérésének megfelelően – úgy tíz százalékkal, azaz 300 ezerrel kellett volna csökkentenie, ehelyett bejelentett ötvenezret.

Ez idő szerint – orosz költségvetési szempontból nézve – a kőolaj ára „alsó hangon szól”, ami kielégíti az oroszokat, de nagyon messze van attól a 22–28 dolláros szinttől, amit az OPEC magának elképzelt. A kartell ma már egyáltalán nem az a kemény érdekérvényesítő, ami volt, ami tudott lenni. A világexportnak kevesebb mint a fele fűződik a nevéhez, és már csak úgy tudja – tudná – viszonylag magas szinten stabilizálni az olajárat, ha ehhez megkapná Oroszország, Norvégia és Mexikó együttműködését. E háromnak úgy félmillió hordós exportcsökkentést kellett volna „odatennie” az OPEC két-két és fél milliójához s annak lett volna hatása. De az oroszok kivonultak a közös vállalkozásból; jöhet az árháború. Ami egyébként – szögezzük le – nem az olajtermelő országok mohóságfokozati eltéréseiben keresendő, hanem alapvetően abban, hogy a világ vezető ipari államai (amelyek egyszersmind a legnagyobb kőolajimportőrök is) recesszióban vannak vagy afelé tartanak. A termelés zsugorodása pedig, amint ez köztudott, az energiahordozók iránti kereslet zsugorodását is maga után vonja. Na már most, az OPEC helyesen gondolkodik, amikor azt mondja, hogy csökkenő kereslettel nem lehet növekvő kínálatot szembehelyezni, mert akkor az olajár meg-, illetve összeroppan. Innen a kartellnak az az igyekezete, hogy a kínálatcsökkentésbe valamennyi olajtermelőt (exportőrt) bevonja. Ha ez nem sikerül – márpedig nem sikerült –, akkor az történik, hogy miközben az OPEC lemond termelése és exportja egy részéről, mások szinten tartják azt, vagy alig észrevehető mértékben csökkentik. Sőt Oroszországról még annyi kicsi gonoszság is feltételezhető, hogy az önként vállalt exportvisszafogást más országok (például az egykori szovjet közép-ázsiai olajtermelők) termékének a továbbexportálásával kompenzálja. Ha nem épp növeli – közvetve – az exportját. Az eredmény végső soron az, hogy az OPEC önkéntesen lemond piaci részesedése egy részéről az oroszok javára. Ami úgy értendő, hogy miközben a kőolajtermelők összexportja csökken, az összes kivitelen belül az oroszok részesedése automatikusan növekszik.

Szakemberek azt jövendölik, hogy amíg csak a Nyugat vezető gazdasági hatalmai össze nem szedik magukat, addig az olajár vagy egy alacsony szint körül fog stabilizálódni, vagy akörül ingadozik, olykor hektikusan. Az olcsó energia jó hír. Az egészen más kérdés, hogy az oroszok hosszú távon nem tudnak árháborút nyerni az öböl-vidéki termelőkkel szemben, mert ők maguk nagyon drágán, azok meg nagyon olcsón hozzák felszínre a fekete aranyat. Magyarán: az öböl-vidéken elvileg nincs olyan árszint, ami alá ne tudnának menni, az oroszoknál viszont van.