Orosz sziget a szárazföldön

Ahhoz, hogy Kalinyingrádból valaki szárazföldi úton Oroszországba jusson, át kell menni vagy a lengyel, vagy a litván területeken, majd Fehéroroszországon (ez utóbbi csak formalitás, figyelembe véve Minszk és Moszkva nagyon szoros kapcsolatát).

Kalinyingrád kérdése azért jelentett problémát, mert miután Lengyelország és Litvánia is az Európai Unió tagjává válik, problémássá válhat a kalinyingrádi orosz állampolgárok utazása és kapcsolattartása az orosz területekkel a Schengeni rendszer – elsősorban a vízumkötelezettség bevezetése – miatt. Moszkva határozottan tiltakozott az ellen, hogy ha Varsó és Vilnius EU-tag lesz, az orosz állampolgároknak vízumot kelljen kiváltaniuk, amennyiben az ország egyik részéről a másikba szeretnének utazni. Az Európai Unió viszont természetes módon semmiképpen sem akart kivételt adni. A kompromisszum alapján a kalinyingrádi orosz állampolgároknak szüksége lesz egy speciális engedélyre, amely gyakorlatilag vízumjellegű, viszont nem annak hívják. Ezzel a megoldással az EU is keresztülvitte akaratát, hiszen az említett állampolgárok nem utazhatnak majd enélkül szabadon a jövőbeli EU tagországok, és így az egész EU területén. Az uniós tagállamok ugyanis tartottak többek között attól is, hogy az esetleges engedményeket kihasználva az orosz szervezett bűnözés megerősíti jelenlétét az EU-ban. Ezen kívül a Moszkvának tett túlzott engedmények ellen lépett fel Litvánia és Lengyelország is. Ezek az országok ugyanis – teljesen érthető történelmi okokból – nem rajonganak semmi olyan ötletért, amely arra emlékeztetne, hogy Oroszország beleszólással rendelkezik olyan ügyekbe, amely az ő szuverenitásukat érinti. Oroszország szintén elégedett – legalábbis látszatra – mert elméletileg keresztülvitte, hogy a kalinyingrádi orosz állampolgároknak ne kelljen az említett ügyben vízum (igaz, szükségük lesz egy hasonló engedélyre).

Kalinyingrád kérdése azonban az említett vízumügyön túl sokkal összetettebb. A problémának még legalább két gyökere van, egy gazdasági és egy katonai-stratégiai. A kalinyingrádi körzet gazdasági fejlettségi színvonala ugyanis nemcsak hogy az EU-átlaghoz nem hasonlítható – attól mérföldekre van – hanem még a környező lengyel vagy litván területekhez képest is nagyon elmaradott (pedig Északkelet-Lengyelország még Kelet-Európában is nagyon elmaradottnak számít). Éppen ezért (is) állandó téma Moszkva és az európai országok csúcstalálkozóin Kalinyingrád jövője. Néhány évvel ezelőtt született egy elképzelés, amely szerint az egy milliós lakosságú területből egy „Balti Hongkongot” kell létrehozni. Ehhez azonban óriási volumenű külföldi befektetés lenne szükséges, amelyek természetesen az EU-tagországokból (elsősorban Németországból) kellene érkeznie. Csakhogy az uniós tagállamok mindaddig vonakodnak nagyobb befektetéseket eszközölni a kalinyingrádi körzetben, míg annak nem tisztázott a sorsa. Kalinyingrád – gyakorlatilag az 1945 előtti Kelet-Poroszország északi része, amelynek központja Königsberg (Immanuel Kant szülővárosa)volt – a második világháború után került Moszkva fennhatósága alá, a győztes jogán. A Szovjetunió széthullása után voltak olyan hangok, amelyek megkérdőjelezték az orosz fennhatóságot, de ezek a – nem hivatalos – vélemények nem kaptak nagyobb teret. Mára már nem a terület státusa a probléma, hanem az ott állomásoztatott orosz haderő. Az európai országok szemében éppen a Kalinyingrádban állomásozó hadsereg a legnagyobb szálka, elsősorban a nukleáris fegyverek, amelyeknek ottani elhelyezése hivatalosan nincs megerősítve, de szinte mindenki kész tényként kezeli. Az Európai Unió tagországai addig nem szívesen tesznek komolyabb előrelépéseket, míg ez a kérdés nem rendeződik. Mindezek következtében gyakorlatilag a Kalinyingrádi körzet ma egy sziget a szárazföldön. Tény viszont az is, hogy a rendelkezésre álló források szerint a Kalinyingrádban élő emberek többsége külföldi útjai során többet volt a szomszédos államokban, mint az orosz anyaországban, aminek hosszú távú következményei egyelőre még csak nehezen mérhetőek fel.

Mindenesetre a megállapodás megoldotta az orosz–európai kapcsolatok egyik problémáját. Ezek a kapcsolatok mindkét fél számára rendkívül fontosak. Az EU – tagállamok számára Oroszország az egyik legfontosabb földgáz – és kőolajforrás, ráadásul a jövőben további befektetések várhatók, amelyek elősegítenék az orosz földgáz európai importját. Ez viszont komoly bevételhez juttatja Oroszországot, ráadásul Moszkva számára az Európai Unió tagországai jelentik a külföldi befektetések legfőbb forrását (például Németország, amely a legnagyobb külföldi befektető) és az Európai Unió tagországai együttesen Oroszország legfontosabb kereskedelmi partnerei is. A legújabb kimutatások alapján a közép- és kelet-európai országok EU-ba történő belépése után Oroszország külföldi kereskedelméből az EU-nak 51 százalékos részesedése lesz. Ezért Moszkva semmi olyan lépést nem tehet, amely hosszútávon negatívan befolyásolná kapcsolatait az EU-val. Az Unióval fenntartott kapcsolatoknak van egy további jelentősége Moszkva számára. Annak ellenére ugyanis, hogy az elmúlt évben radikálisan javult a NATO-val és az USA-val meglévő viszony, az oroszok azért továbbra sem rajonganak a NATO-ért és – bár sokkal finomabban – de továbbra is megpróbálják a szövetség szerepét gyengíteni. Ezt leghatásosabban az Európa és Észak-Amerika közötti kapcsolatok meggyengítésével lehet elérni (amelyek amúgy is gyengülnek számtalan ok miatt). Márpedig Moszkva mindig is nagyon hatékonyan használta ki az Európa és az USA közötti ellentéteket és a nagyobb európai országokkal (elsősorban Németországgal és Franciaországgal) fenntartott kapcsolatait saját céljai elérésére. Látható tehát, hogy Oroszország és az Európai Unió kapcsolatainak számtalan összefüggése létezik és ezek közül Kalinyingrád kérdése csak egy a sok közül. A most aláírt megegyezés mindkét fél számára fontos, hiszen az egyik legkényesebb probléma oldódott meg kapcsolataikban.