Önreflexió nélkül

<div><p>Több lett a független, a négy évvel ezelőttinél több helyen győzött a Smer &ndash; ezt hozták a hétvégi önkormányzati választások.</p></div><div>&nbsp;</div>

Ha van a múlt szombatnak vesztese, akkor az a szlovák jobboldal. Szinte mindegyik jobbközép párt vesztett korábbi pozícióiból, ám a vereség tényénél katasztrofálisabb az önreflexió teljes hiánya. „Megdőlt a fáma, hogy csak pozsonyi párt vagyunk” – mondta az SaS egyik arca, miután kiderült, hogy a főváros képviselő-testületében nem lesz képviselőjük. Merthogy amúgy öt polgármestert ad az egykori kormánybuktató kormánypárt. Értik? A KDH elvesztette polgármesterei negyedét, ám Ján Figeľ győzelemről beszélt. Merthogy a vakok között félszeműként a pártok versenyében ismét övék lett a második hely. Az SDKÚ – amely regionális szinten gyakorlatilag megszűnt létezni – elnöke pedig azt közölte: a jobboldali pártok könnyed kríziséről van szó, amit kihasználtak a függetlenek. Könnyed krízis – jegyezzük meg jól ezt a szókapcsolatot. (Főleg most, hogy az SDKÚ már a parlamentben sem létezik, miután egyik képviselőjének távozása miatt megszűnt a frakció.)

„Segítettünk megbuktatni Ftáčnikot” – ezt már a jobboldal potenciális megmentője, Radoslav Procházka mondja Pozsonyról. Az a Procházka, aki tavasszal elhúzta a mézesmadzagot Ivo Nesrovnal előtt, hogy végül szeptemberben a semmiből előrántott, nulla ismeretséggel és karizmával bíró Tatiana Kratochvílovát indítsa főpolgármesternek, akit a választások előtt az ő tudta és akarata ellenére visszaléptetett, beállva Milan Kňažko mögé.

A mögé a Kňažko mögé, aki végül harmadik lett, merthogy megverte őt egy bizonyos, egészen a legutóbbi hetekig a futottak még kategóriájába tartozó Ivo Nesrovnal. Ismerős a név? Hát persze, majdnem ő lett a Sieť jelöltje. Lehet, hogy Nesrovnal már nem is bánja, hogy végül függetlenként indult…

Olykor nem árt az őszinte beszéd. Persze érthető, hogy a jobboldali pártok legalább utókommunikációval próbálják menteni a menthetőt, ez a politika sajátja. Ám ezt már senki sem veszi be. Jó ideje.

A szombati volt az utolsó vokscsata a 2016-os parlamenti választásokig. Ha a pártok befelé is ennyire őszinték lesznek, akkor ismét a választók fogják levonni helyettük a konzekvenciákat. 2016 márciusában.

Az eredmény pedig ismét csúfos vereség lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?