Önmérséklet

A péntek éjszakai tel-avivi diszkómerénylet és a libanoni kormány hétfő délutáni lemondása közötti nem egész három nap alatt alaposan összekuszálódott a közel-keleti helyzet. Az eddiginél is képlékenyebbé vált, de van rá esély, hogy az elmozdulás ne a rosszabbik irányba történjen. Ennek az esélynek a kulcsszava: önmérséklet. Hétfőn véres merénylet történt az iraki Hillában. Ez egyrészt azért mérföldkő, mert egyetlen robbantás még sosem követelt ennyi áldozatot, másrészt azért, mert jelzi: a politikai sikerként elkönyvelt választások óta fikarcnyit sem javult a biztonsági helyzet, harmadrészt pedig azért, mert talán ráébreszti az iraki politika szereplőit, hogy a politikai félhomály csak felbátorítja a zavarosban halászni akaró terrorszervezeteket. Ez utóbbiaktól hiú ábránd lenne elvárni az önmérsékletet, az egymással marakodó politikai csoportosulásoktól viszont igen: egy hónappal a választások után illene végre megállapodni az új iraki kormány összetételében, és a teljesen nyilvánvaló feladatokra összpontosítani. Megakaszthatja az izraeli–palesztin békefolyamatot a tel-avivi merénylet, nem véletlenül szólította fel az USA is, az EU is a feleket e folyamat folytatására. Amire van is akarat, amit jelez: Saronék természetesen ismét azzal vádolták a palesztin vezetést, hogy nem lép fel elég határozottan a szélsőséges csoportok ellen, de az izraeliek most főleg Szíriát okolják. Két légy egy csapásra: a tényleg megállapodni akaró Abbász szabadabban lélegezhet, miközben kemény offenzívát indított a zsidó diplomácia Damaszkusz ellen, katonai válaszcsapást is kilátásba helyezve. Az érv: a merényletet a damaszkuszi székhelyű Iszlám Dzsihád követte el. De: akárcsak a palesztinok irányában, itt is számítani lehet az izraeli önmérsékletre; Simon Peresz azt mondta, az USA-ra kell bízni az ügyet, mármint Szíriáét. Rafik Hariri február 14-i meggyilkolását Amerika arra használta ki, hogy újabb frontot nyisson Szíria ellen, amelyet eddig is az Irakba beszivárgó terroristák támogatásával vádolt. Washington, ebben az egy dologban Párizzsal egyetértésben azt követeli, hogy a szír csapatok azonnal távozzanak Libanonból. Aszad elnök az ENSZ, az EU és különösen az amerikai–francia nyomásra már kénytelen volt erre hajlandóságot mutatni. A Szíria-barát libanoni kormány hétfőn délután a tömegek nyomásának engedve lemondott, ami valószínűsíti: a szíriai katonák kivonásának üteme és módja nem az eredeti szíriai elképzelések szerint fog történni – ezt kívánja a józan ész. Ha Damaszkusz nem tanúsít önmérsékletet, az ismét lángra lobbanthatja Libanonban a polgárháborút. Egy megfigyelő forradalminak nevezte a Hariri halála utáni libanoni közhangulatot: a lakosság többsége Szíria kivonulását követeli, és most történt meg először, hogy Libanonban együtt tüntettek a különböző iszlám csoportok, a keresztények, a drúzok. Szíriának tehát a májusi libanoni választásokig el kellene hagynia az országot. A libanoni erőknek pedig nagy önmérsékletet tanúsítva valamiféle egységkormányban kellene megállapodniuk, s úgy megvalósítani a szír politikai befolyástól mentes, szabad választásokat. És akkor Libanon ismét híd volna a két világ között, megint a Közel-Kelet Svájca lehetne, Hariri programjának szellemében.