Önhülyítés

Nemrég egy felmérés megállapította, hogy az oroszok többsége továbbra is sajnálja, hogy a Szovjetunió már nem létezik. Az eredmény nem meglepő, 2011-ben és 2009-ben még többen nyilatkoztak így, főleg az idősebb korosztály. Valamiért jobb volt nekik egy olyan országban élni, amely szuperhatalomnak számított. Sokan közülünk ráadásul máig úgy látják, hogy néhány szomszédos országhoz tartozó területnek valójában Oroszországhoz kellene tartoznia. Persze ezzel az oroszok nincsenek egyedül, alighanem több olyan ország van a földgolyón, amely szívesen szerezne területeket a szomszédaitól, mint amelyik nem.

De azzal sincsenek egyedül az oroszok, hogy visszasírják a régi szép időket, amikor nagyok voltak és erősek. Amellett, hogy sokan máig képtelenek elfogadni vagy feldolgozni az adott ország befolyáscsökkenésével járó politikai változásokat, önkéntelenül is egy „régen jobb volt” típusú nosztalgiával tekintenek a nagy és dicső múltra. Ha viszont ezeket az embereket hirtelen visszaröpítenénk ebbe a nagy és dicső múltba, rájönnének, hogy ami a történelemkönyvekben olyan nagynak és dicsőnek tűnt, az a hétköznapokban korántsem az. A polgárok többsége ugyanis hirtelen beledöglene a jobbágysorsba, azok a szerencsések pedig, akiket nemesi kúriákba repítene az időgép, szintén savanyú képet vágnának a hiányzó melegvíz és internet miatt, na meg amiatt, hogy tízévesen eljegyzik őket valakivel, akivel még nem is találkoztak. Érdekes, hogy az oroszok sem a jólétet sírják vissza, hanem a nagyhatalmi szerepet.

De ez tipikus emberi tulajdonság: néhány száz év múlva köbükunokáink majd az Európai Uniót sírják vissza: akkor volt ám a jó, pályáztak Brüsszelbe a sok uniós alapra, oszt épülhetett a rengeteg út meg híd meg turisztikai tanösvény, várakozás sem volt a határon, meg csomagátnézés, ráadásul a pénzváltóban sem vágtak át, mert nem kellett pénzt váltani. Hogy voltak olyanok, akik 2014-ben nem értették, minek ez az egész uniósdi, és letojták az EP-választásokat is? Nem, azt köbükunokáink biztosan nem hinnék el. Pedig ma az unió polgárainak nagy része így gondolkodik. Persze ezt nem mindenkinek lehet felróni, ugyanis nem kell, hogy mindenki értse ezeket a mechanizmusokat. Azokat a politikusokat viszont, akik saját országukban, uniós tagként, uniós forrásokat felhasználva az unió ellen uszítják a választókat csak azért, hogy népszerűséget szerezzenek, joggal vádolhatjuk néphülyítéssel.