Olajozott kapitalizmus

A palaolaj-kitermelésben (is) használt repesztéses eljárásnak, meg egy sor más műszaki fejlesztésnek köszönhetően 2010 óta 20 ezer új olajkút ontja a nyersolajat az Egyesült Államokban, a termelés az egyharmadával, napi kilenc millió hordóra (159 liter) nőtt. Ez a kínálatnövekedés a fő oka, hogy a világpiaci olajárak fél év alatt a felére zuhantak. A másik ok, hogy az olajkartell (OPEC) november 27-i rendes bécsi közgyűlésén a világtermelés 40 százalékát adó olajexportőrök úgy döntöttek, nem csökkentik a kitermelést. Lényeges, hogy a palagáz és palaolaj kitermelését lehetővé tévő innovációk az amerikai kapitalista magántársaságoktól származnak és véletlenül sem az állami vállalatokkal rendelkező olajexportőröktől, mint Venezuela, Oroszország vagy Szaúd-Arábia. Az innováció mindig is a kapitalizmus sajátja volt, sosem a szocializmusé. A dolog pikantériája, hogy a felsorolt országok, amelyek egész gazdasága a szénhidrogének exportján áll vagy bukik, szintén a „hanyatló Nyugattól” vásárolják a kitermeléshez szükséges új technológiákat. A világpolitika szempontjából fontos, hogy a negatív hatások túlnyomó többsége az olajdollárokból élő diktatórikus rendszerekre korlátozódik. Az energiahordozók áresése megrengeti a latin-amerikai populizmus királyának számító venezuelai rezsimet (a várható államcsődöt a piacok kész tényként kezelik), súlyos gondokat okoz Putyin Oroszországának, az iráni ajatollahoknak, de a jövedelme tekintélyes részét az olajcsempészetből szerző Iszlám Államnak is. Meg a világszerte a radikális iszlamista szervezeteket pénzelő (katari, emirátusi) olajsejkeknek is kevesebb pénze lesz folytatni „jótékonysági” tevékenységüket. A fő nyertesek a nyugati országok fogyasztói, ezt mi is érzékelhetjük a benzinkutaknál. Ha nem eléggé, akkor az főleg az állami adóztatás, és nem a piacgazdaság hibája (a benzin árának felét az áfa és jövedéki adó teszi ki). Persze a piac láthatatlan keze (kereslet-kínálat) semleges mechanizmus, nem erkölcsi érdemek alapján működik, s előbb-utóbb trendfordulót okozhat. A túl alacsonyra süllyedő olajár veszteségessé teheti, sőt csődbe is viheti a költséges palaolaj-kitermelést. És főképp leállíthatja a szektorba irányuló új beruházásokat, ami már középtávon csökkentheti a termelést. Érvényes ez a nagyobb költséggel termelő északi-tengeri és arktikus olajkutakra. Egyes vélemények szerint épp ennek a konkurenciának a kiiktatása volt az OPEC-ben egyedül cselekvőképes szaúdiak fő motivációja. Meg a rivális Irán és Oroszország meggyengítése a Közel-Keleten. A nyersolajat hordónként 7 dollár alatti önköltséggel kitermelő, 900 milliárd dolláros tartalékon ülő szaúdiak megtehetik, hogy várnak, míg magasabb szinten stabilizálódik az olajár. A többiek jórészt nem, de ez legyen az ő bajuk. A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója