Nyugdíjról nyíltan és őszintén

A korábbi gazdaságpolitikai ötletek között több is ellentmondásos volt, ez azonban, ha a tervezett formában valósul meg, már igazságtalan, sőt, törvénytelen is. A tőkefedezeti rendszerben maradókat ilyen módon még a Fico-kormány sem merte büntetni. Mivel a módosítás igen szigorú, talán nem is lesz belőle semmi, ezért most még nem kellene a következményeit elemezni. Az azonban mindenképpen elszomorító, hogy az ötlet egyáltalán felmerülhetett.

A terv azonban rámutat a közép-európai nyugdíjreform problémáira. Az igazi kockázat valójában nem a tőkepiaci ingadozás. Ahogy a tőzsdék esnek, ugyanúgy emelkednek is. Ez legfeljebb csak indok a II. pillér ellen, amit mind Robert Fico, mind Orbán Viktor felhasznált. A megtakarításokra az igazi veszély az állam oldaláról leselkedik. A hónapról hónapra gyűlő tízmillió eurókra hamar szemet vetnek az állandóan szűkölködő költségvetések, ingerelnek a II. pillér folytonos megnyitására. A magánnyugdíjpénztárak akkor igazán hatékonyak, ha évtizedeken keresztül változatlan módon működhetnek, ha nem piszkálnának beléjük választási ciklusonként. Ezért válik ugyanis a leendő nyugdíj nagysága kiszámíthatatlanná, bizonytalanná.

Ha az államkincstár oldaláról nézzük a nyugdíjreformot, a kép árnyaltabb. Úgy, ahogy azt vidékünkön végrehajtották, Nyugat-Európában nem alkalmazzák. Itt az államok igen nagyvonalúan lemondtak a nyugdíjbefizetések jelentős százalékáról, és azt a lakosságnál hagyták oly módon, hogy a pénz kezelésének a hasznát is magáncégeknek adták. Ha csak arra gondolunk, hogy Szlovákiában milyen hatalmas vita előzte meg az áfa csupán egy százalékpontos emelését, bizony nehezen érthető, hogy a nyugdíjbiztosítás felét, 9%-át viszont átengedték. Igaz, ennek később komoly haszna lenne, de csak évtizedek múlva. Az államnak ellenben most kell havonta átutalnia a nyugdíjakat. Ha van belső forrás, akkor abból, ha nincs, akkor kölcsönből.

A nyugati kritika a szlovák, magyar vagy lengyel tervekre nem teljesen igazságos. Ott a nyugdíjproblémát további megtakarítási formák kialakításával, nem pedig az állami bevételek megcsapolásával reformálják meg, de az unió sem ismeri el a kivételként az ebből adódó pluszkiadásokat. A nyugat-európai országok lakosságának a reformhajlandóságáról pedig sokat árulnak el az aktuális megszorítások ellen szervezett ír vagy francia megmozdulások. (Horulák Zsolt)