Nyolc évtized várakozás

Több mint nyolc évtizede vártunk erre a pillanatra. De az alapító levéllel a tarsolyunkban ma büszkén üzenhetjük a történelmi múltú Komárom városából minden szlovákiai magyarnak és a nemzeti közösség mindegyik tagjának, hogy MEGVAN! Megvan Szlovákia első magyar egyeteme! Megvan a Selye János Egyetem! Végre ez egy olyan esemény az életünkben, amikor nem áldozatai vagyunk a történelemnek, hanem magunk is alakíthatjuk azt. Jó okunk van tehát az ünneplésre. Az ünnep pedig alkalmat ad egyrészt a visszatekintésre, az eredmények összegezésére, de arra is, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak a hazai és magyarországi politikusoknak és szakembereknek, akik segítették eddigi munkánkat, és akikre a jövőben is biztosan számíthatunk. Köszönet jár Komárom város vezetőinek és mindazoknak, akik csak kívülállóként figyelték az eseményeket, de akiknek az erkölcsi támogatását mindvégig éreztük. Köszönet a média képviselőinek és mindenkinek, aki akarta a Selye János Egyetemet. Mindenkinek, akinek szívügye az anyanyelvű oktatás a legfelsőbb szinten is. Comeniusszal egyetértésben ugyanis azt valljuk, hogy az anyanyelven megszerzett ismeretek értékesebbek és tartósabbak. Hogy hátrányba kerülnek azok a fiatalok, akiknek ez nem adatik meg. Akik az ismereteket idegen nyelven kénytelenek megszerezni. És arról sem feledkezhetünk meg, hogy az iskola a nyelv fejlődésének legfontosabb helyszíne. Iskolák nélkül a nyelv konyhanyelvvé degradálódik, konzerválódik, és végső soron elveszti „versenyképességét” más nyelvekkel szemben. Ezt pedig a szlovákiai magyar nemzeti közösség nem engedheti meg magának. (...)

Csehszlovákia megalakulása után a mai Szlovákia területén működő magyar tanítási nyelvű felsőoktatási intézmények megszűntek, vagy Magyarországra települtek át. Ez volt a töréspont. Ettől a pillanattól kezdve a szlovákiai magyar lakosság képzettségi szintje csökkenő tendenciát mutat, és ma feleannyi diplomásunk sincs, mint a szlovákiai átlag. Az elmúlt tanévben például a 97 ezer egyetemistából csak 4400 volt magyar nemzetiségű. Ez a számarány 4,5 százalékot tesz ki, míg a magyar lakosság részaránya csaknem 10 százalék. Az alacsonyabb iskolázottsági szint viszont együtt jár a munkanélküliek részarányának növekedésével és a magyarok által lakott térségek elszegényedésével. Tenni kell tehát valamit. Szakemberek véleménye szerint a kiutat a magyar ajkú lakosság képzettségi szintjének növelésében kell keresni. Ezért ez volt a kiindulópontja valamennyi egyetemalapítási kísérletünknek. Az első kísérlet 1990-ben történt meg a prágai szövetségi parlamentben, de a javaslatot a parlament bizottságai elvetették, ezért nem is kerülhetett a plénum elé. A második kísérletre 1992-ben került sor, már a pozsonyi országházban. Ekkor egy magyar kar létrehozását szorgalmaztuk a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán. Ismét sikertelenül. Aztán 2001-ben történt még egy hasonló próbálkozás: a Magyar Koalíció Pártjának nyomására a kormány határozatban kérte a magyar kar létrehozását, de a nyitrai Konstantin Egyetem tanácsa ezt is elutasította. Végül a negyedik kísérlet járt sikerrel. A magyar egyetem alapításának igénye 2002-ben került a kormányprogramba. A kabinet előbb elfogadta a Selye János Egyetem létrehozásának szándéknyilatkozatát, majd a törvény-előkészítő tanács javaslatára jóváhagyta az egyetem alapításáról szóló törvénytervezetet is. Az akkreditációs bizottság három, a parlament oktatási bizottsága pedig két alkalommal tárgyalt az egyetemalapításról. Végül a parlament plenáris ülése három olvasatban foglalkozott a Selye János Egyetem törvénytervezetével. Az utolsó felvonás, a második és harmadik olvasat parlamenti vitája 2003. október 22-én kezdődött el, de csak másnap délben ért véget. A vita során az ellenzéki képviselők élesen támadták a törvénytervezetet. Egyebek között azzal érveltek, hogy Szlovákiának már van elég egyeteme. Az oktatás nyelvével kapcsolatban pedig egyenesen a többségi nemzet diszkriminációjáról beszéltek. Az ülést vezető Bugár Béla röviddel 11 óra után zárta le a vitát, és szavazásra szólította fel a honatyákat. A parlament alelnöke beindította a szavazógépet, és a képviselők megnyomták a gombokat. Aztán síri csend következett. A szavazásra fenntartott 20 másodperc szintén végtelennek tűnt. (...) 11 óra 14 perckor a hirdetőtáblán megjelentek az adatok, a szavazás eredménye: 77 igen, 9 nem, 7-en tartózkodtak. Hosszú percek teltek el, míg eljutott a tudatunkig, hogy megvan az egyetem! Hogy valóra vált egy álom. Hogy végre esélyünk van kiművelni egy erős értelmiségi réteget. Hogy már nemcsak csodálói, hanem követői is lehetünk Selye Jánosnak, Szent-Györgyi Albertnek, Teller Edének és a többi világhírű magyar tudósnak. A politika megtette a magáét – jöhet a szakma! A politikusoknak – egy Illyés-hasonlattal élve – az volt a feladatuk, hogy a sötét szobába beszereljék a villanyt, és felkapcsolják a csillár első égőjét. Ezt becsülettel megtették! A szakma feladata most az, hogy folyamatosan kigyúljon, és fényt sugározzon a képzeletbeli csillár minden égője. Ez óriási kihívás, amely kitartást, kemény munkát és szakértelmet igényel. De óriási lehetőség is egyben, hiszen történelmet írhatunk. Új fejezetet nyithatunk a szlovákiai magyarság szellemi építkezésében! De csak akkor, ha nem egymás ellenében, hanem egymásért teszünk. Ha tetteinkből nem hiányzik az egymás iránti tisztelet és szeretet. Mert ahogy Batta György írja: „Ahol szeretet van, ott nem baj, hogy más vagy, mert ott remény és jövő van!” Úgy legyen!