GALÉRIA: Így nézett ki a Tsuchinshan-ATLAS üstökös Kassa közeléből tegnap este

Kassa közeléből így lehetett látni a ritka égi jelenséget
Kelet-Szlovákia |

A legutóbbi megfigyelések alapján a Tsuchinshan-ATLAS üstökös kiváló állapotban van. Szlovákiából az üstökös először az esti égen, október 11-én, naplemente után vált szabad szemel láthatóvá, és azóta is napról napra egyre magasabbra emelkedik a nyugati égbolton. A szakemberek véleménye szerint az üstökös az idő nagy részében optikai segédeszköz nélkül, tehát szabad szemmel is könnyedén megfigyelhető lesz, azonban a távcső használata minden bizonnyal javítja a sikeres megfigyelés esélyét. 

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) legfrissebb jelentése szerint az ország túlnyomó részében ma este is viszonylag tiszta égbolt várható, így aki pillantást szeretne vetni erre az égi különlegességre, annak már naplemente után, háromnegyed héttől érdemes elkezdeni kémlelni az éjszakai égboltot. Annak ellenére, hogy a Tsuchinshan-ATLAS egyre magasabbra kerül a horizonttól, fontos megjegyezni, hogy egyre távolodik a Naptól, így a fényessége is folyamatosan csökken. Míg ma és holnap este már hét óra előtt pár perccel észlelhetjük a nyugati égen, október 18-án pénteken 19 órakor már 21 fokos magasságban lesz. Míg az üstökös megjelenésének első napjaiban nagyon alacsonyan volt, a hónap vége felé közeledve egyre magasabban lesz az égbolton, így nem feltétlenül fontos olyan helyet keresni a megfigyelésére, ami viszonylag magasan van az adott terephez képest. 

A java még hátra van 

Ahogy arról a magyarországi Svábhegyi Csillagvizsgáló portálján beszámoltak, a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstököst elsőként a Kínai Tudományos Akadémia Bíbor-hegyi Obszervatóriumában észlelték, 2023. január 9-én. Néhány héttel később, február 22-én az ATLAS projekt dél-afrikai csillagvizsgálójából is felfedezték. Ahogyan az üstökösök névadásánál lenni szokott, független felfedezőként mind a két intézmény nevét megkapta az égitest. A további megfigyelések alapján kiszámították a pályáját, amelyből kiderült, hogy ősszel kitűnően megfigyelhető lesz a Föld északi féltekéjén, ha túléli a napközelséget. A nyár folyamán egyre fényesebb lett az égi vándor, majd szeptember végétől napfelkelte előtt lehetett megfigyelni hajnalban, azonban az észlelési körülmények hazánkból elég kedvezőtlenek voltak. Az esti égbolton való látványos megjelenése előtt még át kellett vészelnie a kométának a perihéliumot – a pályájának azon pontja, amikor a legközelebb van a Naphoz –, ekkor a legnagyobb arra az esély, hogy az égitest szétesik. Szeptember 27-én csak 58 millió kilométerre haladt el a Naptól, ami nagyjából megegyezik a Merkúr–Nap-távolsággal. Szerencsénkre nem semmisült meg az üstökös, sőt az október 5-i kiváló déli féltekei megfigyelések szerint egészen jó formában van. Bár halvány, de jókora csóva indul ki a kométából, szabad szemmel nézve 25 fokos távolságig. Az üstökös október 9–10-én látszólag egészen közel került a Naphoz, majd átfordul a nyugati égre, így október 11-én este már észlelhettük is! Az október 9–10-i látszólagos napközelség során az üstökös csóvája előre irányuló fényszórással szórta a napfényt, hiszen a Nap és a Föld között járt. A Nap közelségében várhatóan igen fényesre, akár -2,5 magnitúdós fényességűre, a Jupiter fényességére is emelkedhet. Október 9-én, a legnagyobb közelség idején, délben 3,5 fokra volt a Naptól. 

„Észlelés szempontjából az október 20-a, vasárnap este ígérkezik a legjobbnak több szempontból is. A már jól megszokott időpontban kezdhetjük az üstökös észlelését, és újból a Marfik csillagot kell megkeresnünk. A 24 fokos magasságban lévő üstökös kevesebb mint 1 fok távolságra lesz a csillagtól fölfelé, így egy binokulárral egyszerre láthatjuk a fehér színű csillagot és fölötte a csóvás üstököst. Sőt mi több, a Hold csak 19:10-kor bukkan fel a keleti horizonton, ezért rövid ideig holdfénymentes, sötét éjszakán gyönyörködhetünk az év eddigi legfényesebb kométájában. A párost egészen 21:35-ig tudjuk megfigyelni, mivel akkor buknak a horizont alá” 

– írja a portál. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?