Iskolai interaktív előadás a vadászatról

Társasjátékkal és kvízzel várták a gyerekeket és még egy lesre is felmászhattak az iskola udvarán (Fekete Nándor felvétele)
Egyházkarcsa |

A helyi alapiskolában tartott interaktív foglalkoztató délelőttöt a Fiatal Természet- és Vadászbarátok Klubja. Szabó Gariella, a szervezet nemrégiben kinevezett új vezetője és Culka Dominik látogatták meg a diákokat.

Egy hétfőn elmaradt iskolai kirándulás helyett ugrottak be a klub képviselői, akik az állatok világnapja alkalmából rendhagyó tanórát tartottak a gyerekeknek. A felkérés hirtelen jött, de már pénteken megkezdték az előkészületeket a foglalkozásokhoz. Igyekeztek úgy kialakítani a repertoárt, hogy egy alsó és felső tagozatos tanulót is egyaránt lekösse. 

„Szeretnénk azt a tévhitet eloszlatni, hogy a vadászok csak gyilkolnak, mert ez nem így van. Előadásaink során lehetőségünk van ezt elmagyarázni a gyerekeknek is”

 – osztotta meg Szabó Gabriella, aki Katona Máriától, korábbi vezetőtől vette át a Dunaszerdahely Járási Vadászkamara és a Dunaszerdahely Járási Vadász Szövetség égisze alatt működő klubot.

Culka Dominik bemutatta a vadászkürt használatát, amit aztán a gyerekek is kipróbálhattak (Fekete Nándor felvétele)

A reggeli programot Wass Albert: Mese az erdőről című művével indították, ami meg is alapozta a gyermekek emelkedett hangulatát. Ebben a szellemben töltötték el az időt, előadásaikban és foglalkoztató feladataikban az erdő élővilága kiemelkedő hangsúlyt kapott. A mese felolvasása után egy rövid prezentációt néztek végig arról, hogy mégis hogyan kell viselkedni az erdőben. A diákok kérdeztek is és megbeszélték a erdőben való kötelező magatartás etikettjét. Bemutatták a vadászkürtöt és a különféle vadászkürt szignálok, az egyes kürtjelek használatát és azok jelentését. Elmondták azt is, hogy körülbelül másfél év gyakorlás kell ahhoz, hogy egy ilyen kürtöt megfelelően megszólaltassanak, majd természetesen a gyerekek is kipróbálhatták, nekik vajon sikerül-e elsőre. A program része volt egy vadász ruhatárának, alap ruhadarabjainak megtekintése is. Bemutatták, hogy mit viselnek télen és nyáron a vadászok kint a természetben. 

„Számunkra nem egy állat elejtése a legfontosabb feladat, ezért is javítottuk ki a gyerekeket abban, hogy egy vadász legfontosabb eszköze nem a fegyver, hanem a távcső. Kihelyeztünk az udvarra egy kisebb lest, amire felmászhattak a gyerekek. Mi is ilyen lesen ülünk, amikor megfigyeljük az állatok viselkedését, minden évszakban. A megfigyelés azért is fontos, mert télen például mi biztosítjuk be egyes állatok eleséget”

 – tette hozzá a vezető.

Az előadás után több kinti állomáson mentek keresztül. A ruházat és a les megtekintése után közelebbről is megvizsgálhattak pár trófeát is. Oktató kvízzel is készültek, melyet a tanítók segítségével töltöttek ki a gyerekek, majd egy különleges társasjátékot játszottak. 

„Ezt az emberi nagyságú társasjátékot mi fejlesztettük ki. A résztvevőknek minden lépésnél egy-egy kérdésekre kell válaszolni a természettel és a vadászattal kapcsolatosan. Vannak benne büntetőkártyák és szerencsekártyák is, ami hatalmas sikert arattak a gyerekek körében”

 – részletezte, majd hozzátette, hogy jövőbeni terveik közt szerepel a játék asztali verziójának elkészítése is.

Bemutattak három trófeát is (Fekete Nándor felvétele)

A Fiatal Természet- és Vadászbarátok Klubja júniusban lett egy éves. Ma már több mint 30 gyermek tagja van. Havonta egy alkalommal tartanak számukra foglalkozásokat a környező települések vadászházainál. Az egyházkarcsai iskola délelőtti programján nem csak a klubot, hanem az egyházkarcsai sólyomvadász szervezetet is képviselték. A délelőtt sikerén felbuzdulva elhatározták, hogy további iskolai interaktív előadásokat szerveznek, sőt, a szomszédos intézmény, az egyházkarcsai óvoda is jelezte már feléjük igényét, ami azt jelenti, hogy hamarosan újra Egyházkarcsán adnak elő. 

„Egy év után már egy összeszokott csapattá váltunk. Jelenleg is készülünk a tavaszi országos versenyre, szeretnénk, ha Csallóközt is képviselnék a gyerekek. A klub célja a kisvadászok kinevelése mellett az, hogy minél több természetkedvelő, állatszerető gyerek, fiatal legyen. Tervezünk a közeljövőben olyan programokat is, melyeken a gyerekekkel együtt a szülők is részt vehetnek majd”

 – zárta végül Szabó Gabriella, aki a vadászat mellett a hétköznapokban könyvelőként dolgozik. Az iskolai interaktív előadássorozatuk a CEF Alapítványhoz beadott sikeres pályázatuknak köszönhető.

A szabadtéri társasjáték hatalmas sikert aratott a gyerekek körében (Fekete Nándor felvétele)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?