Fico azt ígéri, januártól csökken a kenyér ára (FOTÓK)

Fico kenyér

Az alapélelmiszerek hozzáadottérték-adója csökkenésének köszönhetően januártól csökkennie kellene a kenyér árának – jelentette ki szerdán, a kenyér világnapján Robert Fico (Smer) kormányfő. Most a legolcsóbb kenyér ára egyes üzletláncoknál 1,60 euró körül van, a korábban megszokott 83–90 cent helyett.

„Tudom, számos érvük van főleg a kereskedőknek, hogy másképp működik az árképzés, de ha azt mondják, hogy a 23%-os áfa miatt minden drágul, akkor az 5%-os áfánál csökkennie kell az élelmiszer árának” – mondta Fico. Nem zárta ki, hogy alacsonyabb áfája lehet a tojásnak is, valamint a gluténmentes termékeknek.

A kormányfő Richard Takáč (Smer) földművelési miniszter társaságában keresett fel egy pékséget pénteken. Elmondták, mindent megtesznek, hogy jó viszony legyen a pékségek és a boltok között, hogy megfelelő áron tudják értékesíteni a termékeiket és megfelelő bért adhassanak a dolgozóiknak. Fico azt is bejelentette, hogy április végén vagy május 1-jén le akar dolgozni egy egész műszakot valamelyik pékségben.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?