Középen Jozef Šimko polgármester, mellette jobb oldalon a menesztett Halász Attila alpolgármester.
Visszahívták Rimaszombat alpolgármesterét

Szerda délelőtt Rimaszombat polgármestere, Jozef Šimko váratlanul bejelentette, hogy visszahívja a város alpolgármesterét, Halász Attilát.
A döntés előzményét a városi képviselő-testület keddi (március 25.) ülése képezte, ahol Šimko és Halász többször is szóváltásba keveredett.
Vita az új óvoda miatt
A vita a testületi ülés vége felé alakult ki, mikor a képviselőknek arról a kérdésről kellett dönteni, hogy engedélyezzék-e egy új magánóvoda létrehozását a városban. A disputa során két csoport alakult ki, az egyik támogatta az új óvoda létrehozását, mondván, hogy a versenyhelyzet és az újdonságok csak javítani fogják a már meglévő óvodák szolgáltatásait is, a másik csoport pedig épp a már meglévő óvodák védelmében nem akarta engedélyezni az új intézményt, félve a leépítésektől.
Halász az új óvoda mellett, Šimko ellene érvelt. Csakhogy a polgármester a szokásos vehemenciával “idegen érdekek” kiszolgálóinak nevezte az új óvoda mellett érvelőket, amit persze azok kikértek maguknak.
Visszahívás a Facebookon
Egy nappal később a polgármester Facebook-oldalán megjelent egy bejegyzés, amiben bejelentette Halász Attila visszahívását az alpolgármesteri posztról. A bejegyzésben Šimko visszautalt a keddi vitára, azzal vádolva az új óvoda megnyitása mellett szavazó képviselőket és Halász Attila alpolgármestert, hogy azok nem védték eléggé a város érdekeit. “Mivel nem ez az első hibája, úgy döntöttem, hogy azonnali hatállyal visszahívom a város alpolgármesteri posztjáról.” - írta.
Halász Attila a Rimava portálnak azt mondta, hogy váratlanul, egy szolgálati út során értesült a menesztéséről a közösségi hálóról. Reakciót későbbre ígért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.