Nürnbergi monstreigazság

Ebből az alkalomból a hét végén megemlékezést tartottak a délnémet városban; megjelentek hat évtizeddel ezelőtti monstreper szereplői is, köztük Whitney Harris egykori amerikai ügyész. Az 1945–46-ban lezajlott nürnbergi perben a náci rezsim 24 főszereplője ült a vádlottak padján. Közülük tizenkettőt halálra ítélt az antifasiszta koalíció képviselőiből álló bíróság, kilencen hosszú, részben életfogytig tartó börtönbüntetést kaptak. Három vádlottat fölmentett a bíróság.

Hermann Göringnek, az eljárás egyik fővádlottjának már az első világháború után az antant bírósága elé kellett volna állnia: pilótaként nem védett városok bombázása miatt kellett volna felelnie. Az antant azonban nem állított fel ilyen bíróságot. Adolf Hitler (Schicklgruber) birodalmi kancellár, 1938-tól a német fegyveres erők legfőbb parancsnoka, Henrich Himmler, az SS, majd a Gestapo főnöke, belügyminiszter és Joseph Paul Goebbels, Hitler propagandaminisztere már nem kerülhetett a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék elé, mert a felelősségre vonástól való félelmükben mindhárman öngyilkosok lettek. A Krupp konszern tulajdonosának, Gustav Kruppnak a perét egészségi okokból későbbre halasztották, Martin Bormann-nak, Hitler helyettesének ügyében az eljárást távollétében folytatták le.

A nürnbergi per során az agressziót a történelemben először minősítették a „legsúlyosabb háborús bűncselekménynek”. Első ízben vontak felelősségre háború kirobbantásában és háború okozta mérhetetlen szenvedésekben vétkes állami, katonai és pártvezetőket. A törvényszék hazugságnak minősítette azt az érvet, hogy Németország megelőző jelleggel, preventív céllal támadta meg a Szovjetuniót.

A győztes hatalmak az Egyesült Államok indítványára fogadták a nürnbergi helyszínt. Ennek szimbolikus jelentősége volt: ez a város volt a nemzetiszocializmus fellegvára. A per nemcsak igazságszolgáltatási és történelmi esemény volt, hanem elsőrendű sajtószenzáció is. Húsz országból mintegy négyszáz tudósító kísérte figyelemmel az eseményeket. Riportjaikat néhány évvel ezelőtt bibliofil kiadásban jelentette meg Steffen Radlmaier, a Nürnberger Nachrichten rovatszerkesztője. Előkelő az akkori helyszíni tudósítók névsora: Ernest Hemingway és Erika Mann, Louis Aragon és John Steinbeck, Erich Kästner és Konsztantyin Fegyin, Robert Jungk és Rebecca West. Nagyjából megegyezett a véleményük abban, hogy nem a „legfőbbek” kerültek a nürnbergi törvényszék elé. Ettől eltekintve az amerikai fővádló, Robert Jackson úgy fogalmazott, hogy a perbe fogottak vétke nem az volt, hogy a háborút elvesztették, hanem az, hogy elkezdték...

A másodrendűség érzését keltette, hogy a tényleges főbűnös, Adolf Hitler nem ült a vádlottak padján, amit Peter de Mendelssohn kissé fonákul így kommentált: „Az embernek az az érzése, hogy a törvényszék nem a fényt vádolja, hanem a villanykörtéket.” A vádlottak mindvégig a német bíróság kizárólagos illetékességét hangoztatták, eredmény nélkül.

A Nemzetközi Katonai Törvényszék négy tagból és négy póttagból állt. A négy győztes nagyhatalom fővádlóinak feladata volt a bűncselekmények és elkövetőik kinyomozása, a vizsgálat lefolytatása és a vádirat elkészítése. Az ítélet meghozatalához és a büntetés kiszabásához legalább három bíró jelenléte volt szükséges. Halálra ítélték többek között Hermann Göring birodalmi marsallt, a német légierő főparancsnokát (kevéssel kivégzésének időpontja előtt öngyilkos lett), Joachim von Ribbentropot, a náci Németország külügyminiszterét, Wilhelm Keitel táborszernagyot, vezérkari főnököt, aki német részről a fegyverletételi okmányt aláírta, Alfred Jodl vezérezredest, Arthur Seyss-Inquartot, aki osztrák belügyminiszterként Hitler utasítására előkészítette az Anschlusst. A kegyelmi kérvények elutasítása után a halálos ítéleteket 1946. október 16-ra virradóan a nürnbergi fegyházban végrehajtották. Az ENSZ-közgyűlés 1946 decemberében hozott egyik határozatában jóváhagyta a nürnbergi eljárás elveit, és azokat a nemzetközi jog elveinek szintjére emelte.

A NÜRNBERGI PER SZÁMOKBAN

A per során meghallgattak 236 tanút, 300 ezer eskü helyetti nyilatkozat hangzott el és 5330 okmányt gyűjtöttek be. A per lefolyását 22 kötetben, 15 ezer oldalas jegyzőkönyvben rögzítették.

Az eljárás előkészítéséhez Robert Jackson amerikai bíró ezer munkatársat foglalkoztató külön hatóságot hozott létre. A tárgyalás során 12 tolmács szimultán fordított angol, francia, orosz és német nyelvre. Titkárnők egész hada dolgozott a per okmányain, olykor nyakig elmerülve a papírhalmazban, ami a történelmi fotókon jól látható.

A vádlottaknak 27 szabadon választható fővédő és 54 asszisztens állt rendelkezésükre. A tárgyaláson csak meghívottak lehettek jelen.

A vádlottakat az Igazságügyi Palota melletti börtönben helyezték el szigorú őrizet alatt, és egyszemélyes cellájukban szinte éjjel-nappal figyelték őket az őrök. Ennek ellenére két vádlott öngyilkosságot követett el: Robert Ley a per megkezdése előtt, Hermann Göring pedig a halálos ítélet kimondása után. (MTI)