Neten is fogható lesz az Országgyűlés

Őszre elkészül a parlamenti ülések online közvetítésének és videoarchívumának rendszere.

Őszre elkészül a parlamenti ülések online közvetítésének és videoarchívumának rendszere. Az idén még hátralévő informatikai fejlesztések értéke várhatóan 320 millió lesz - mondta Bakos Emil, a Magyar Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója

Az őszi parlamenti időszak kezdetére már működni fog az Országgyűlés saját internetes hálózata, amely egy időben mutatja a plenáris ülés eseményeit, az interpellációkat és a válaszokat. Ugyan a jelenlegi parlament munkáját már a megalakulástól lehetett követni a világhálón keresztül is, ám az eddigi közvetítések során videojeleket alakítottak át, és az EuroWeb Rt. hálózata továbbította a képet és a hangot.

A közbeszerzési eljárás kiírása szerint a résztvevőknek pályázatot kellett beadniuk, ennek célja "a parlamenti ülések internet alapú, valós idejű közvetítésének létrehozása, valamint a feladat megoldásához szükséges közvetítési lánc kiépítése az országházi stúdiótól a szerkesztői munkahelyekig és az irodaházban elhelyezett kiszolgálókig. Az országgyűlési felszólalások visszakereshető videoarchiváló rendszerének létrehozása, amely képes mind a hivatal internetes, mind a külső internetes felhasználók webes felületű kiszolgálására a parlamenti információs rendszeren keresztül". A megvalósításra hat pályázat érkezett, közülük a nyertest múlt hónap 27-én hirdették ki, ám még nem kötöttek vele szerződést, mivel kötelező nyolc napot várni - a pályázathoz kapcsolódó - esetleges észrevételezések miatt. Az adott idő már lejárt, a héten aláírják a szerződést a Silicon Computers Kft.-vel - mondta kérdésünkre Bakos Emil, a Magyar Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója. A legjobb műszaki, technikai, tartalmi elemeket felsorakoztató pályázat értéke 40 millió forint, amely magában foglalja a két éven át tartó szoftverfrissítést is.

Temesi Tibor, a Silicon Computers Kft. kereskedelmi igazgatója megerősítette, hogy a parlamenti ülések online közvetítését augusztus közepéig, a videoarchiváló rendszert szeptember 30-áig tervezik beindítani. A kereskedelmi igazgató hozzátette, számos hasonló felkérésnek eleget tettek már, ezek között a Nemzeti Audiovizuális Archívum rendszere a legismertebb.

Nemrégiben Szili Katalin, a parlament elnöke felvetette, hogy a képviselőket saját laptoppal kellene ellátni munkájuk megkönnyítendő. A gazdasági főigazgató hozzátette: ha a végső döntést meghozzák, akkor a képviselők még idén megkapják mobil eszközeiket. A program várható költsége összesen 200 millió lesz. A beszerzés célja, hogy a képviselők laptopjaikkal bárhonnan úgy csatlakozhassanak a parlament informatikai hálózatához, mintha saját dolgozószobájukban lennének. Így bárhonnan és bármikor lehetségessé válna a módosító indítványok leadása és azok sorsának pontos követése, távoli eléréssel is, más parlamenti tevékenységet azonban nem lehet végezni az informatikai hálózaton keresztül.

Bakos Emil az idei informatikai fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, augusztusban több kisebb programot is befejeznek, nagyjából nyolcvanmilliós értékben. Ennek részeként egy nagy teljesítményű adatbázisszervert állítanak be új hálózati megvalósításokkal és új levelező rendszerrel - erről azonban részleteket nem árult el. A felsoroltak mellett egy kétszázmilliós programot is előkészítenek, amelyről még nem született végső döntés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?