Német választás, innen nézve

Mi azon izgulhatunk, hogy a digitalizációt zászlajára tűző, fiatalos és szabadpiacpárti FDP, vagy a korábban Joscha Fischer fémjelezte Zöldek kerülnek-e a szocialisták helyére. De nem kicsi az esélye annak sem, hogy marad Martin Schulz. Ez utóbbi forgatókönyv azt jelenthetné, hogy az Európai Parlamentben 23 évet eltöltő, annak elnöki posztjáról hazatérő német politikus alighanem külügyminiszter lenne az új kormányban. Schulz sosem volt a lengyel– magyar jobboldali kormányok nagy barátja, többször nyílt konfliktusba kerültek. És a nemzeti szintű politika más, mint az EP gyakran szimbolikus szintje, Schulznak külügyminiszterként erősebb hatáskörei lehetnek.

A németek viszont egész más miatt aggódhatnak. Az 1945 utáni politikai rendszerben először fordulhat elő, hogy szélsőségesnek tekintett párt kerül a szövetségi parlamentbe, az Alternatíva Németországért (AfD). A párt vezetői a kampányban sem fukarkodtak szélsőséges kijelentésekkel: egy vezetőjük azt mondta, hogy Németország a történelmére és a Wehrmachtra, vagyis a hitleri időszak hadseregének teljesítményére is büszke lehet. Ez felháborította az összes többi pártot és a mérsékelt szavazókat, de mutatja, hogy valami változóban van Németországban.

Az eddigi vétkes szerep, a bűntudat sok mindenben korlátozta a berlini vezetést, például abban, hogy fel merje vállalni az európai vezető szerepet. De nem lehet átesni a ló túlsó oldalára és a náci múltat dicsőíteni. Úgy is mondhatnánk, hogy nem a múlthoz való viszonyt kell radikálisan átalakítani Berlinben ahhoz, hogy a jövőt kezelni tudják. A jövőre kell koncentrálni, és tovább vinni, fejleszteni azt a német diplomáciát, amely képes lehet az elkövetkező években kompromisszumok megteremtése mellett egy európai egységet kovácsolni.

Ami ígéretes innen, Közép-Európából nézve, hogy Juncker és Merkel retorikája is abba az irányba indult, hogy nem a kétsebességes vagy többszintű uniót kell elképzelni, hanem egy entitást, amelyben mindenki eurót használ, szolidáris és együttműködő. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül tekintik első körben politikai eszköznek, hogy perifériára szorítsanak kisebb országokat. Meg kell hagyni, a német érdek valóban az, hogy a hátországot, a visegrádiakat stabil környezetben tartsa, ne tegye ki a periferizálódás kockázatának, hiszen ez középtávon könnyen biztonságpolitikai kockázattá válhat.

Németország a hétvégén nemcsak kormányának átalakítását kezdheti el, hanem talán Európáét is, és vele együtt a közös jövőnkét.