Peter Struck német védelmi miniszter szerint Oroszország „egy napon” NATO-tag lesz, korábban George Robertson, a NATO volt főtitkára sem zárta ki ezt a lehetőséget.
NÉMET SAJTÓ
Peter Struck német védelmi miniszter szerint Oroszország „egy napon” NATO-tag lesz, korábban George Robertson, a NATO volt főtitkára sem zárta ki ezt a lehetőséget. Struck a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak nyilatkozott, s „nagy haladásnak” nevezte, hogy Oroszország már hadsereg-fejlesztési terveit is megosztja a NATO-val. A miniszter kiemelte, hogy 2002 májusa óta az észak-atlanti szövetség és Moszkva szorosan együttműködik a NATO–Oroszország Tanács keretében, bevonták az orosz partnert a terrorizmus elleni harcra, a regionális válságok rendezésére vagy a leszerelésre vonatkozó döntésekbe. Struck az interjúban ismét kizárta annak eshetőségét, hogy német katonákat küldjenek Irakba, ám megismételte: Németország hajlandó kiképezni iraki tiszteket, ha felmerül ilyen kívánság. Jaap de Hoop Scheffer, a NATO új főtitkára korábban jelezte, nem zárható ki, hogy a szövetségtől iraki szerepvállalást várnak majd el. Ezzel cseng egybe a Der Spiegel című hamburgi hírmagazin értesülése, amely szerint a NATO-nak várhatóan valamikor az év második felétől kezdve katonai felelősséget kellene viselni bizonyos iraki országrészekért. Február elején, a hagyományos müncheni biztonságpolitikai rendezvényen eszmecserékre lehet számítani az ügyben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.