Nem szabad lerombolni, hogy az oltás szabadság

koronavírus-vakcina

Ugyanúgy járnak el, mintha nem lenne már egy éve vakcina.

Hogy is volt? Az oltás szabadság? Meg hogy az oltottakat már nem fogjuk korlátozni? Elértünk az év végéhez, és a legtöbb – nemcsak hazai, hanem európai – politikus is természetesnek veszi, hogy ismét korlátozásokat vezetnek be, oltottnak, oltatlannak egyaránt. Az omikron miatt pedig nemcsak bezárnak, de lezárnak – határokat is.

Teszik ezt úgy, hogy ennek ellenkezőjével csábították az embereket az oltópontokra, fűt-fát ígértek. Ezzel a remélt kiszámíthatóság is odaveszett, és ez nemcsak az embereknek, hanem az országok gazdaságának is jelentős gondot okoz. Szemrebbenés nélkül jelentik be az újabb lockdownt, sőt a meghosszabbítása várható. Szlovákiában és több más országban nem az omikron miatt lettek a lezárások, a Dél-Afrikában megjelent mutáció csak újabb ok, így könnyebb meglépni a kellemetlent.

Ausztria, Szlovákia, Németország, Hollandia, Belgium, Nagy-Britannia – és még lehetne sorolni az országokat, amelyek lezárásokat vezetnek be, teljesen beoltottaknak is. És ne legyenek illúzióink, a részleges szabadságot sem kapjuk vissza december 9-én.

Egy éve, amikor még nem volt vakcina, de már lehetett tudni, mikortól lesz, még értelemszerű volt, hogy a lezárás az egyetlen megoldás. Akkor a határok (második hullámban történő) lezárása sem okozott meglepetést. De most, amikor a vakcinát mindenki megkaphatja, és amely az „egyetlen megoldás a koronavírus-járvány ellen” (ismerős, ugye), már nehezen magyarázható, miért a régi módszert alkalmazzák.

Ahogy az sem lehet megoldás, hogy egy újabb variáns hírére azonnal lezárunk, bezárunk. Ahogy az ENSZ és a WHO vezető képviselői is kijelentették, nem büntethetjük az országot, amely bemutatja a világnak, hogy egy újabb, gyorsabban fertőző, ám a jelek szerint kevésbé súlyos tüneteket okozó variánsra bukkant, hiszen így a jövőben az újabb variánsokat inkább megpróbálhatják elhallgatni.

Szükség van óvatosságra (például lehet tesztet kérni az utasoktól, amíg nem derülnek ki a részletek), ám az ilyen szintű reakció nem lehet megoldás a jövőben. Biztosak lehetünk benne, hogy lesznek újabb variánsok, lehet valamelyik veszélyesebb, valamelyik pedig ártalmatlanabb, ám az, hogy pár havonta leállítják a világot, súlyos bizonytalanságba taszítja az embereket és a gazdasági szereplőket, hiszen mindig ott lesz a levegőben, hogy napokon belül jöhet újabb lezárás. Ez nemcsak anyagilag, de mentálisan is megterhelő.

Nyilván jöhet olyan helyzet, amikor tényleg szükséges korlátozás – ám ennek arányosnak kell lennie, és legalább az oltottak szabadságát a lehető legkevésbé korlátoznia. Csak így maradhat igaz a korábbi ígéret, hogy az oltás szabadság…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?