Nem kapnak kártérítést Cseh-szlovákia 1968 augusztusi szovjet megszállásának áldozatai, illetve azok utódai. A cseh ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) által kidolgozott javaslatot váratlanul elvetette a cseh parlament alsóháza, a képviselőház.
Nem kárpótolják a „68-asokat”
A javaslat szerint, amelyet első olvasatban tavaly decemberben a képviselők elfogadtak, azon személyek utódai, akik a Varsói Szerződés 1968 augusztusi cseh-szlovákiai bevonulása következtében életüket veszítették, egymillió koronát kaptak volna. A súlyos, tartós következményekkel járó sérülésért félmillió, míg a kisebb sérülésekért százezer korona járt volna.
A polgári demokraták javaslatát a kormányzó szociáldemokraták és az ellenzéki kommunisták együttesen utasították el. Vladimir Tlustý, a polgári demokraták frakcióvezetője a baloldaliak elutasító álláspontját szégyenletesnek nevezte.
A szociáldemokraták kezdettől fogva ellenezték a törvényjavaslatot. Lényegében az ő véleményük érvényesült a kormány negatív álláspontjában is. A kormány azért utasította el a polgári demokraták javaslatát, mert szerinte nehéz bizonyítani az eseteket, s ugyanakkor a kártérítés összegét is túl magasnak találta. „Az is helytelen, hogy annak az államnak kelljen fizetnie, amely maga is áldozata volt a megszállásnak. A kárpótlást a Csehszlovákiát megszálló országoktól kellene kérni” – jelentette ki decemberben a képviselőházban Pavel Dostál kultuszminiszter.
A kommunisták azon a véleményen voltak, hogy a javaslatot át kell dolgozni. Miután ezt az álláspontot senki sem támogatta, a kommunista képviselők csatlakoztak a szociáldemokraták elutasító álláspontjához.
Csehszlovákia megszállásával, amelyben a szovjet, a lengyel, a magyar, a keletnémet és a bolgár hadsereg vett részt, az akkori szovjet vezetés a prágai tavasz néven ismert csehszlovákiai reformmozgalmat akarta letörni. A ma ismert adatok szerint a megszállás első hónapjában 72 személy vesztette életét, 266 ember súlyos, 436 pedig könnyebb sérülést szenvedett. A volt Varsói Szerződés érintett tagországai a nyolcvanas évek végén, illetve a kilencvenes évek elején nyilvánosan megkövették Csehszlovákiát az 1968-as megszállásért. Magyarországon az Országgyűlés fogadott el nyilatkozatot ez ügyben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.