Ne menjenek sehová!

A minap az egyik konzumcsatorna reggeli műsorvezetője úgy búcsúzott a kedves nézőktől, hogy bújjanak vissza az ágyba, ne induljanak sehová, hiszen nagy a hó odakint. Ha poénra próbáljuk venni a felhívást, lazán el lehet siklani felette, ám ha mélyebben belegondolunk, bizony akár polgári engedetlenségre való felbujtásnak is tekinthető. Azért vagyok ilyen humortalan, mert mostanában minden reggel erre a „laza” műsorra kelek, így fél kilencig számos ehhez hasonló kiszólást hallhatok. Magamra vessek, mondják most önök, miért néz valaki valamit, ha naponta felmegy tőle a cukra. Nos azért, mert a szép álmokból a prózai valóságba való átmenet így a legzökkenőmentesebb. E rendszeres reggeli önkínzással vezeklek bűneimért, azért a napi átlag kétszáz hazugságért, amennyit egy felmérés szerint állítólag elkövetek. Olyan negyven-ötven ki is jön, ezért hát a másfél órás Laza©-nézés. A konzumcsatornán sorozatsztárok a műsorvezetők, vigyorognak, egyszerre beszélnek, egymást hahotázzák túl, dobálják végtagjaikat, és kutyába se veszik a szegény hüledező riportalanyokat. A képzett tévés újságíró meg jobb híján híreket olvas fel hajnalban. Ezen a reggelen sem volt ez másképp. Kezdődött az ötvenes éveit taposó természetvédő laza letegezésével, folytatódott a műsorvezető aznapi horoszkópjának elemzésével és végződött az ominózus felszólítással. Kinéztem az ablakon, tényleg ramaty idő volt. Zuhogott a hó, süvített a szél, a fene se akar ilyenkor munkába menni. Miért ne fontolnánk meg a szimpatikus tévésztár ajánlatát? Gondoljanak bele. Ha csak a nézők egyharmada bújt vissza az ágyba, már mennyi autóval és tömött villamossal kevesebb emberanyag nehezítette aznap a közlekedést! A végén persze győzött a józan ész. Megvártam még, amíg Soma elkészít egy teljesen szokványos tejfölös csirkemellet, miközben idéz a Védák könyvéből, majd bevágtam magam mögött az ajtót, és kiléptem a való világba.