Július Binder, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom képviselője azt állítja a lapban, hogy amíg 1990 és 1999 közt ő volt a Vízgazdálkodási Építővállalat vezetője, a bősi vízerőmű építése során egyetlen fiktív számlát sem állítottak ki. „Az én időmben a számvevőszék két ellenőrzést tartott.
NÁRODNÁ OBRODA
Július Binder, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom képviselője azt állítja a lapban, hogy amíg 1990 és 1999 közt ő volt a Vízgazdálkodási Építővállalat vezetője, a bősi vízerőmű építése során egyetlen fiktív számlát sem állítottak ki. „Az én időmben a számvevőszék két ellenőrzést tartott. A földművelésügyi és a pénzügyminisztérium évente ugyancsak ellenőrzést hajtott végre” – mondja Binder. Állítja, a vállalat rendszeres vezetőségi ülésein valamennyi számláról tudomást szerzett. A fiktív számlák ügyét kipattantó Dominik Kocingerről elmarasztaló a véleménye. „Azt hiszi, ő az egyetlen, akinek a vízerőmű köszönhető, és senki sem tudja elismerni az ő érdemeit” – nyilatkozza. Binder ebben látja annak okát is, hogy Kocinger már évek óta támadja őt. Hangsúlyozza azt is, hogy az ő megbízatási ideje alatt Kocinger az ellenőrzési napokon egyszer sem jelent meg személyesen a bősi erőműnél. „Mindenben, amit most tesz, csak kimondottan az a szándék vezérli, hogy a jövendő kormány előtt is megmutatkozzon. Újból csak alibit gyárt, abban a reményben, hogy továbbra is kormánybiztos marad” – vélekedik a Národná obrodában Július Binder.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.