Nagy a zavar az oroszok fejében a forradalom 100. évfordulóján

Moszkva |

<div>Az oroszok 92 százaléka nem akar újabb forradalmat, és 60 százalékuk a bolsevikok által meggyilkolt II. Miklós cárt tartja a legrokonszenvesebbnek az 1917-es év történelmi alakjai közül.</div>

Az orosz VCIOM közvélemény-kutató intézet felmérésből úgy tűnhetne, mintha a lelkekben a régi rend iránti nosztalgia száz év után felülkerekedett volna a forradalmi mítosszal szemben, ám ennél bonyolultabb kép rajzolódott ki. Ugyanis, hogy a rokonszenvfelmérésben, amelynek részvevői több történelmi szereplőt is bejelölhettek, a második helyen, 57 százalékkal Feliksz Dzerzsinszkij, a KGB szovjet állambiztonsági szervezet elődszervezetének, a Csekának a megalapítója végzett, megelőzve az 53 százalékot begyűjtő Lenint és az 52 százalékon álló Sztálint – aki iránt 2005-ben még csak 37 százalék nyilvánított rokonszenvet. A hóhérok és áldozatok leszármazottainak megosztottságát jelzi, hogy a megkérdezettek közül 46 százalék vélekedett úgy, az októberi forradalom a társadalom többségének érdekét szolgálta, és pontosan ugyanennyien gondolták ennek az ellenkezőjét. A bolsevikokat ugyan csak 28 százalék támogatná, ha most következne be a fordulat, a túlnyomó többség, 72 százalék pedig elszökne, kivárna vagy alkalmazkodna, ám mégis 61 százalék azok aránya, akik szerint a forradalom erős lökést adott az ország fejlődésének, sőt új korszakot nyitott fejlődésében. Mindemellett a sztálini megtorlásokat stabilan 70 százalék elítéli, a monarchikus államformát pedig csak 28 százalék támogatja vagy nem ellenzi. Az orosz társadalomnak ezt a paradox, kettős világképét próbálta meglovagolni a Raketa óragyár, amely Revoljucija, azaz forradalom néven olyan exkluzív terméket dobott, piacra, amelynek fekete számlapját a cári dinasztia egyik leszármazottjának alvadt vércseppje „ékesíti”. Az óra tervezője és véradója, az orosz óhazába az Egyesült Államokból visszaszármazott Rosztyiszlav Romanov, a tragikus sorsú cár húgának, Kszenyija Alekszandrovnának a dédunokája. „Ez az óra arra késztet bennünket, hogy kétszer is meggondoljuk, felemeljünk-e egy kehely véres mellékízű pezsgőt az évfordulón” – fogalmazta meg sokatmondónak szánt üzenetét a Romanov-sarj. Ennél még egyértelműbben fogalmazott Marija Vlagyimirovna nagyhercegnő, a Romanov-ház jelenlegi feje, aki üzenetet intézett az oroszokhoz az élesen megosztó 100. évforduló alkalmából. „A múltat nem lehet megváltoztatni. De képesek vagyunk tanulni a hibáinkból és mindent megtenni, hogy népünk soha többé ne kerüljön olyan helyzetbe, amikor kibékíthetetlen, egymás ellen küzdő részekre osztják. Nekünk, függetlenül a nézeteink különbségétől, el kell ismernünk, hogy a forradalom számunkra közös szerencsétlenség volt” – közölte. Rámutatott ugyanakkor, hogy a forradalom „elkerülhetetlen katasztrófa” volt és egyúttal válasz az elit tétlenségére egy olyan időszakban, amikor a nép megújulásra törekedett. A nagyhercegnő sürgette a forradalom bűneinek beismerését, ugyanakkor úgy vélekedett, „megengedhetetlen az a törekvés is, hogy kitöröljék a szovjet korszakot Oroszország történelméből, vagy kizárólag fekete tónusban ábrázolják azt”. A nyilatkozat gyakorlatilag egybecseng a jelenlegi, magát mind a cári, mind a szovjet rendszer örökösének tekintő, és azok pozitív hagyatékát a maga javára felhasználni törekvő orosz politikai kurzus törekvéseivel. Vlagyimir Putyin elnök, amikor múlt héten Moszkvában felavatta a sztálini megtorlások áldozatairól megemlékező gyász falát, leszögezte, hogy a leszámolásokra nincs mentség, ugyanakkor a nemzeti egység megerősítésének szándékával azt hangsúlyozta, hogy Oroszországban most a bizalom és a stabilitás értékeire kell támaszkodni. Ennek megfelelően a Kremlben nem tartanak megemlékezést a centenárium alkalmából. Egy újságírói kérdésre azonban, amely azt feszegette, hogy ezzel az orosz vezetés megtagadja-e az 1917-es forradalom bármiféle megünneplését, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő így felelt: Senki nem tagadott meg semmit. A sors fintora, hogy az orosz kommunisták – miután a múlt héten külföldi elvtársaikkal együtt egy szentpétervári nemzetközi konferencián emlékeztek meg a történtekről – holnap este az évfordulót a pazar Renaissance Moscow Monarch Centre Hotelben fogják megünnepelni. Ráadásul a szálloda tulajdonosa, a Marriott International éppen a vörös veszedelem elleni küzdelem globális központjában, Washingtonban székel.  Valamiféle forradalom kirobbantásával az évfordulón eddig csak a külföldre szökött Vjacseszlav Malcev nacionalista blogger követői próbálkoztak, az OVD-Info civil szervezet szerint Oroszország-szerte 448 személyt vett tagjai közül őrizetbe a hétvégén rendőrség, ma reggelig azonban túlnyomó többségüket el is engedték.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?