Mozgásban tartják a passzív munkaerőt

A negyvenes éveinek végén járó ismerősömmel a tartósan 30 százalék feletti munkanélküliséggel küszködő járás székhelyén találkoztam. Kedélyesen újságolta, a munkaügyi hivatalban volt aláírását „gyakorolni”, no meg a pecsétes papírt leadni arról, hogy tényleg keresett munkát, csak nem talált. Sőt, ahol éppen megfordult állás után, finoman közölték vele, nemhogy két hét múlva, de két hónap múlva sem lesz munka, tehát jobb lesz, ha nagy ívben elkerüli a céget.

Sokat próbált (mármint munkahelyet találni) ismerősöm, humorral vette a dolgot és röpke értekezésbe fogott a munkaügyi hivatal új „találmányának” csak kevesek által felismert előnyeiről. Azzal, hogy ezentúl kéthetente kell jelentkeznie és igazolni az álláskereső igyekezetet, az ember legalább kimozdul egy kicsit az otthoni tespedésből. Mert ugye, a nagy semmittevés nem csak az életkedvét, hanem az erejét is elveszi a munkanélküliséghez szokott embernek. Olyanynyira, hogy egy idő után már munkát keresni sem lesz ereje.

Azt is látni kell, folytatta ismerősöm, hogy ez az igazolósdi mindenképpen jótékony hatással van az elhidegült emberi kapcsolatok felmelegítésére, a gyengülő baráti szálak erősítésére, esetleg új ismeretségek kialakítására. Tudvalevő, hogy a munkát kereső ember is hajlamos a munka könnyebb végét megfogni, azaz a szükséges igazolás beszerzése érdekében megmozgatja azokat a barátait, ismerőseit vagy hajdani kollégáit, akik vagy vállalkozók, vagy olyan pozícióba kerültek, hogy gond nélkül ellátják pecséttel azt a bizonyos formanyomtatványt. Végeredményben szinte biztosra vehető, hogy a rászorulók mindegyike több-kevesebb utánjárással szerez magának igazolást arról, hogy buzgón keresett munkát, de ahol éppen járt, nem kecsegtették állással. Legközelebb természetesen majd egy másik cégnél próbálkozik, ám előre tudja, hogy ott is munka helyett legfeljebb csak igazolást kap.

Néhány dolgot azért nem értek, fordította komolyra a szót ismerősöm. Mire is megy ki ez az egész (szín)játék? Mi az érdeke a hivatalnak? Gondolom az, hogy munkát, és ne igazolást keressünk. Csakhogy ebben a térségben még hoszszú ideig könnyebb lesz igazolást kapni, mint munkát. Ezt viszont nagyon jól tudják a munkaügyi hivatalban is, hiszen tavaly a régióban egy szabad munkahelyre 350 állástalan jutott. Akkor, némi túlzással, 349 ember reménytelenül kajtat munka után, legalábbis a statisztikai adatok alapján.

Fő, hogy mozgásban a munkaerő, köszönt el emberem, hozzátéve, hogy siet haza, mert otthon mindig akad némi elfoglaltság jól felszerelt kis asztalosműhelyében.

Hát igen, tűnődtem el a hallottakon, aki dolgozni akar, az talál magának otthon is munkát – „igazolatlanul”.