Moszkvát hívják

Három hónap sem telt el az Amerika elleni terrortámadások óta, máris beigazolódtak az akkori jóslatok, miszerint a világpolitikában olyan folyamatokat gerjeszt, amelyek következtében minden megváltozik. Ezek egyike az orosz–amerikai (tágabban orosz–nyugati) kapcsolatrendszer, az ebben bekövetkezett gyors fordulat eredményeként ilyen intenzitásra és minőségre a második világháború óta nem volt példa. Miközben a kelet-európai posztkommunista országok (a vilniusi kilencek plusz Horvátország) a nyakukat törik, hogy kötelező ígéretet csikarjanak ki a NATO-tól a jövő novemberi meghívót illetően, könnyen megtörténhet, hogy nem Brüsszelben vagy Washingtonban, hanem inkább Moszkvában kellene lobbizniuk ez ügyben. Persze, ez így túlzás, de az tény, hogy Moszkva – némi szándékos ködösítés kíséretében – úgy táncol oda-vissza a brüsszeli lengőajtóban, ahogyan neki tetszik. És senki sem támaszt vele szemben demokratizálási, jogalkotási stb. kritériumokat. Tömören: a NATO vonatkozásában Moszkva és volt csatlósállamai között a különbség az, hogy mi mennénk, az oroszokat pedig hívják. Tony Blair brit kormányfő a múlt héten azt javasolta, hogy az 1997-es, konzultatív jellegű orosz–NATO tanács helyett minőségileg összehasonlíthatatlanul magasabb együttműködési formát kell kialakítani, amelyben Moszkva nemcsak részese lehetne egyes NATO-döntések meghozatalának, hanem meg is vétózhatná azokat. Feltételezhető-e, hogy amikor Blair Putyinnak levelét megírta, ekkora horderejű kérdésben nem konzultált legszorosabb szövetségesével, Bushsal? Pár nappal később Robertson NATO-főtitkár Moszkvában többek között ezt a javaslatot is megvitatva azt mondta, korai lenne még meghatározni a szövetség és az oroszok együttműködésének új formáit. Hozzátette, három elképzelés is létezik, mindegyikről tárgyalni kell. A főtitkár, egyébként volt brit védelmi miniszter, Blair javaslatát nem utasította el, csupán annyit mondott róla a nyilvánosság számára, hogy „radikális”. És mondja azt valaki, hogy pillanatnyilag a világpolitikában, például az afganisztáni háborúban nem a radikális megoldásoké a főszerep! Robertson is üdvösnek tartaná, ha az új orosz–NATO tanács még a jövő évi prágai NATO-csúcs előtt létrejönne. Tehát addigra Moszkva ha de jure nem is, de facto NATO-tag lehet, és afelől se legyenek kétségeink, hogy kinek lesz nagyobb szava, az esetleges új tagoknak (netán még csak kéredzkedőknek), vagy pedig a hivatalosan kívülálló Moszkvának.