Most magunkért

Jelenleg mindannyian elsősorban az alattomos járványt követjük nyomon, és a súlyosbodó helyzet miatt aggódunk. Ám a közbeszédben, továbbá a sajtóban és számos közösségi oldalon foglalkoznak a rendszerint tízévenként megismétlődő társadalmi állapotfelmérés fontosságával, amelynek köszönhetően a szlovákiai magyarság lélekszámáról és életkörülményeiről is reális képet kapunk.
Két lényeges kérdés merült fel ezzel az országos eseménnyel kapcsolatban.

Az egyik, hogy nálunk először zajlik elektronikusan az adatok rögzítése, vagyis a polgár a Statisztikai Hivatal honlapjáról letölti a kérdőívet, amely a szlovákon kívül magyarul és más hazai nemzetiségek nyelvén is megtalálható. Ezek után odahaza, szabad idejében megadhatja a válaszokat. Elvben ez a kényelmesebb és költségkímélőbb megoldás. Hitelesebb is, hiszen senki sincs kitéve néhány kérdezőbiztos befolyásolásának, amire a múltban térségünkben bizony akadtak rossz példák.

Ugyanakkor nem mindenkinek van odahaza számítógépe, okostelefonja, és nem kevés azoknak a száma sem, akik alapvető digitális tudással sem rendelkeznek. Nekik családtagjaik, barátaik segíthetnek a nem túl nehéz művelet elvégzésében, vagy majd a helyi önkormányzat által kijelölt helyen, asszisztensek közreműködésével oldhatják meg ezt a gondot.

Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen a polgármesterek, helyi képviselő-testületek az egészségügyiekkel együtt hosszú hetek óta oroszlánrészt vállalnak a vitatható hatékonyságú, de Igor Matovič rögeszméjeként a kabinet által elrendelt antigéntesztelés levezénylésében, Ez a munka a sokféle más teendők miatt egyre megterhelőbb, mégis biztosra vehető, hogy ők ezúttal is hozzájárulnak a népszámlálás lebonyolításához.

Hazai magyar viszonylatban (és részben a szlovák szakértők között is) váratlan vita lobbant fel a második nemzetiség megvallását lehetővé tevő, nálunk most először feltüntetett kérdésről, amely révén a kettős identitásúak megszabadulhatnak eddigi dilemmáiktól, hiszen a valós érzelmeik, meggyőződésük alapján nyilatkozhatnak. Akik ezt a megoldást szorgalmazták, korszerűnek tartják, arra hivatkoznak, hogy más országokban már évtizedek óta alkalmazott gyakorlat, amely nemcsak a szociológusok és más szakemberek számára nyújt fontos adatokat, hanem a nemzetiségek érdekeit is szolgálja. Például a magyarországi szlovákokra hivatkoznak. 1991-ben mindössze 10 ezren vallották magukat e nemzeti közösséghez tartozónak, tíz évvel később már 29 ezren.

Igen ám, csakhogy déli szomszédunknál az elsőként és a másodikként feltüntetett szlovák nemzetiséget is egy etnikai kategóriába sorolták. Nálunk viszont a vonatkozó törvény nem rendelkezik erről a lehetőségről, és a jogi következmények sem tisztázottak.

Közszereplőink közül többen főleg emiatt tartják átgondolatlannak, megtévesztőnek a második nemzetiségre vonatkozó kérdést, és az eltörlését szorgalmazták. Ám későn eszméltek, ráadásul a szlovák döntéshozók között és az államfőnél sem találtak megértésre.

A történtek után abba kell hagyni az értelmetlen egymásra mutogatást és a meddő vitákat. Azok gondolkodnak észszerűen, akik tudatosítják, hogy a második nemzetiségre vonatkozó kérdésre nem kötelező választ adni. Tehát aki magyarnak tartja magát, az első rovatban ezt tünteti fel, a másodikat pedig kitöltetlenül hagyja. Örvendetes, hogy civil szervezeteink és aktivistáink ugyancsak ezt a szemléletet hangsúlyozzák. Miként azt is, hogy törvényes kötelességünknek eleget téve, írásbeli nyilatkozatunkkal most valóban önmagunkról, nemzeti közösségünk jövőjéről dönthetünk. Ez nem közhely, nem is olcsó lózung, hanem sorsdöntő tény.