Mondjunk igent a Grexitre!

Azóta eltelt fél év, és az establishment-ellenes, nyakkendő nélküli rebellis charme-mal hanyag eleganciát demonstráló újbalos elit pont azt a formát hozta, amit néhány elvakult hívén kívül mindenki várt tőle: a gondolati és szervezeti káoszt. A gazdasági és szociális inkompetenciát. A hangzatos függetlenségi és antikapitalista lózungok mögötti kongó ürességet. A felelősség, a perspektivikus gondolkodás dermesztő hiányát.

A, khm, felelős görög kormánynak számtalan zseniális húzása volt az elmúlt hetekben (a nyugati feltételek napi szintű elfogadása/el nem fogadása, attól függően, melyik napszakban melyik göröggel tárgyalt a trojka; de talán a szemét Nyugat ócsárlása volt a legszebb, miközben a pénzükre pályáztak), ám a legutolsó húzás mindennek a csimborasszója: tartsunk népszavazást a Nyugat elvárásairól! Merthogy az „döntő lépés lesz egy jobb megállapodás“ felé. Úgy, hogy közben az Oxi-ra (Nem-re) bátorítják szavazóikat. Kevés elemzőnek tűnt fel, hogy a most éppen 1,6 milliárddal, ősszel ennek sokszorosával tartozó athéni vezetés nem kevesebbet, mint 110 millió eurót költ a hazug, demagóg nemzeti konzult..., elnézést, népszavazásra, miközben állítólag papír is alig van a 20 millió szavazócédulára.

Cipraszék minden igyekezete ellenére egyelőre többségben vannak a trojka feltételeit elfogadni kész görögök, s ha valami csoda folytán győz az igen, Cipraszék mennek, jön valaki más, és folytatódik a huzavona.

Ráadásul, ha hinni lehet Whatthefuckis pénzügyminiszternek, ők a maguk részéről drachmát már nem is tudnak nyomtatni, azokat a gépeket már megsemmisítették, eurót viszont az eurózóna nélkül nem printelhetnek csak úgy. Így is épp elég gond, hogy az euróövezetből való távozás az EU-ból való távozással van áru kapcsolva, valamiért (ez a nonszensz mondjuk az uniós „gondolkodók“ műve, hálánk örök), ehhez még hozzájön az athéni kommunisták teljesen zavaros kommunikációja: „Minden áron bent szeretnénk maradni az eurózónában. A monetáris unió visszafordíthatatlan“ - hallhattuk a pénzügyminisztertől.

Ideje elfogadni, hogy a jövő Európai Uniójából hiányoznak majd a görögök. Sőt, az EU szempontjából ez egyáltalán nem lenne hátrány, hiszen a görög ügy már régen nem csak gazdasági kérdést jelent. A fő kérdés az, hogy bátoríthat-e, eltarthat-e a Nyugat a továbbiakban bármely olyan kormányt, amely konkrétan hülyére veszi őt, és nagy ívben tesz az értékeire?

El kell-e fogadni a jövőben bármely populista kormány „nemzeti szuverenitásra“ hivatkozó anyagi nyomásgyakorlását? Véletlenül se jelentse ez azt, hogy az unió vétlen a görög drámában, hogy az arrogáns kioktatással egybekötött nyakló nélküli hitelezésnek lett volna bármi értelme. Nem volt.

El kell köszönnünk a görögöktől, azzal, hogy természetesen mindig Európa szerves részei maradnak. De egy választott demokráciák szövetsége nem tűrheti el, hogy az ő saját demokráciájukra hivatkozva folyamatosan zsarolják, és a lenézett EU-tól várják saját populista választási ígéreteik megfinanszírozását. Ez kb. mindennek a legalja. Az uniónak végre a sarkára kell állnia, és közölnie: természetesen segítünk - ha majd készek vagytok a valódi, piaci reformokra, kedves görögök. Ha nem, nem.

A szerző a HVG munkatársa, a Kapitalizmus blog szerkesztője.