Mohó kezek a közös kasszában

Ilyenkor a magasztos elvek, az elegáns megoldások, a közös érdekek átmenetileg a háttérbe szorulnak, és szinte mindent a pénz ural. Pontosabban az, hogy a gazdagabb tagállamoknak mennyit kell befizetniük a közös kasszába, a szegényebbek pedig mennyit markolhatnak fel belőle. Február 20-án az uniós csúcsvezetők érdemben először futnak neki a 2021 és 2027 közötti időszak pénzügyi keretfeltételeinek, ami most azért is izgalmasabb lesz a korábbiaknál, mert az évi 11 milliárd euróval nettó befizetőnek számító Nagy-Britannia kilépett. Valamivel tehát kisebb lett a torta, ám a bennmaradók étvágya cseppet sem változott.

Mivel több mint 1 billió, azaz 1000 milliárd euró fölötti összegről van szó, így minden tizedszázalék számít. Egyáltalán nem mindegy, hogy a tagállamok éves gazdasági összteljesítményük 1,05 vagy 1,10 százalékának megfelelő tétellel járulnak hozzá a közös teherviseléshez. Mondani sem kell, hogy a jómódú nettó befizetők nem szeretnék jobban kinyitni a pénztárcájukat, főleg Sebastian Kurz osztrák kancellár hajthatatlan e téren. 

Másrészt az uniós zsargon egyik gyöngyszemét alkalmazva a kohézió barátai, azaz a visegrádi négyeket is magába foglaló kalapozók máris ágálnak, nehogy kevesebbet kapjanak a mostani ciklushoz képest. 

Méretes pénzhegyről van szó, António Costa portugál miniszterelnök szerint hét évre elosztva legalább 300 milliárd eurót szeretnének a szegényebb tagok a felzárkóztatásra. Ha valóban a szerényebb forgatókönyv valósul meg, ráadásul a korábbinál nagyobb prioritást kapnának olyan közös feladatok, mint az uniós külső határok védelme és a környezetvédelem, akkor a körvonalazódó tervezet szerint a jelenlegi 7 éves ciklushoz viszonyítva majdnem 20 milliárd eurót buknának csak a lengyelek, Szlovákia 3,3 milliárdot, Magyarország és Csehország 5,6–5,7 milliárdot veszítene. Várhatóan szintén jelentős forrásoktól esnének el a balti tagállamok, másrészt Románia, Bulgária és Görögország a legnagyobb nyertesek között szerepelne, és valamivel jobban járnának az olaszok és a spanyolok is. Tehát éppen azokat a tagállamokat vennék le 2021-től kezdődően az uniós pénzcsapokról, ahol az állami beruházások többsége eddig uniós finanszírozásból valósult meg.

Mielőtt az asztalt verve még több uniós forrásért kiáltanánk, két dolgot gyorsan említsünk meg: az egyik, hogy a jelenlegi kereteket is csak alacsony hatékonysággal, esetenként korrupciótól bűzlően tudjuk elkölteni. Szlovákia például tavaly év végéig a rendelkezésre álló 15 milliárd euró alig 30 százalékát használta fel, miközben a 7 éves ciklus idén lejár. 

El tudjuk képzelni, milyen pazarló és kapkodva előkészített beruházások indulnak el most, csak hogy elverjük a fennmaradó 10 milliárd eurót? 

A másik megjegyzés: ha hisszük, ha nem, az elmúlt években valamelyest felzárkózott térségünk az uniós átlaghoz, ebből adódóan így már kisebb összegre vagyunk jogosultak, miközben Dél-Olaszország vagy a válság terhét máig cipelő Görögország a 2010-es években stagnált, vagy egyenesen leszakadt. Ráadásként azt is tegyük hozzá, hogy nem a városok tereinek túlárazott térkövezése vagy a számos visszaélésre lehetőséget adó pénznyelő agrártámogatások jelentik a jövőt, hanem a környezetbarát beruházások, az innováció, a kutatás-fejlesztés. Ezért a jövőbeni uniós költségvetésnek az imént felsoroltakra kell többet költenie. 
Hát nem érdekes, hogy éppen e területeken mutat régiónk komoly lemaradást, Szlovákiára szűkítve a kört pedig az uniós források felelőtlen elpocsékolása a jellemző?