Oroszország betiltotta területén a véleménynyilvánítás szabadságát támogató HRHF szervezet tevékenységét

Oroszország betiltotta területén a véleménynyilvánítás szabadságát támogató HRHF szervezet tevékenységét

A szervezetet rágalmazással vádolják.

A Human Rights House Foundation (HRHF) egy, a gyülekezési- és szólásszabadságot támogató, 90 független emberi jogi szervezetből álló koalíció. Tevékenységüket főként a Nyugat-Balkánon, a Kaukázusban és Kelet-Európában végzik.

Oroszország pénteken bejelentette, hogy miután a szervezet „társadalmi viszályokat szít”, betiltja az egész ország területén a szervezet működését.

A tilalom kiterjed az ernyőszervezetre és annak öt székhelyére Ukrajna Csernyihiv régiójában, valamint az Oroszország által elcsatolt Krímre is.

Az orosz főügyészség azt mondta, hogy a szervezetet nemkívánatosnak nyilvánítja. Ennek oka a szervezet állítólagos erőfeszítése az oroszországi politikai helyzet stabilitásának megzavarására, az orosz külpolitika hiteltelenítésére és a közvélemény befolyásolására.

Az ügyészség az orosz fegyveres erők hírnevének csorbításával is megvádolta az HRHF-et, amely egy olyan bűncselekmény, amely olyan törvényen alapul, amelyet Oroszország tavaly, az ukrajnai invázió kezdete után fogadott el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?